Vágólapra másolva!
Akár az UEFA-kupa-döntős Glasgow Rangers is az MTK Budapest ellenfele lehet a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

A magyar szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja szerint a fővárosi kék-fehérek nem lesznek kiemeltek a sorsolás előtt, ezért kemény ellenfelek várnak rájuk.

Az MTK lehetséges ellenfelei: Glasgow Rangers (skót), Panathinaikosz (görög), FC Basel (svájci), Fenerbahce (török), Anderlecht (belga), Sparta Praha (cseh), Dinamo Kijev (ukrán), Partizan Beograd (szerb), Dinamo Zagreb (horvát), Wisla Kraków (lengyel), Petrzalka (szlovák), Aalborg (svéd), Brann Bergen (norvég), Rapid Wien (osztrák).

* * *

Az MTK Budapest labdarúgócsapatánál a Soproni Liga megnyerése után is a fiatal tehetségek nevelése a legfontosabb szempont. Domonyai László ügyvezető elmondta, a klub nem tervezi kimagasló képességű játékos igazolását, a kék-fehérek számára továbbra is a tehetséggondozás az elsődleges.

"Hét éve indultunk el ezen az úton, melynek lényege, hogy saját akadémiánkon képezzük a legügyesebb játékosokat, akik, ha tudásuk elérte a megfelelő szintet, akkor az MTK felnőtt csapatában szerepelhetnek. A legtehetségesebbek pedig innen kerülnek külföldre" - mondta Domonyai.

"Erről az útról a Bajnokok Ligája miatt sem térünk le, a fiatalok nevelése fontosabb az eredményeknél. Nem volt cél a bajnokság megnyerése, nagyon kellemes meglepetés volt, hogy sikerült. Mindez azt mutatja, hogy jó úton járunk. Számomra azonban sokkal lényegesebb, hogy a Portugália ellen az Eb-részvételt kiharcoló U19-es magyar válogatottban 10 olyan játékos szerepelt, aki a Sándor Károly Akadémiáról került ki. Azt szeretnénk, ha ez a szám tovább emelkedne és a felnőtt válogatottnak, illetve a magyar futballnak is minél több megfelelő tudású labdarúgót tudnánk adni."

Domonyai hozzátette: a szakmai stábban nem várható változás, mert bár Garami József szerződése június 30-án lejár, szóban már megállapodtak a folytatásról.

"Nincs okunk változtatni, Józsi bácsi annyit tett már a klubért, hogy az ő szerződése nálunk az élete végéig érvényes, még akkor is, ha ez papíron nincs rögzítve" - jelentette ki a vezető.