Vágólapra másolva!
Kedd hajnalban, 86 éves korában elhunyt Illovszky Rudolf, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. 1972-ben a müncheni olimpián a magyar csapattal ezüstérmet szerzett. A Vasas játékosaként 270 mérkőzésen 87 gólt szerzett, a piros-kékek edzőként négyszer nyert bajnokságot, egyszer Magyar Kupát, kétszer Közép-európai Kupát.

Illovszky Rudolf 1922-ben született Budapesten. 1933-ban, az MTK játékosaként kezdte pályafutását, majd nem sokkal később a Vasashoz került, s az angyalföldi klubhoz haláláig hű maradt.

Tizenöt éven keresztül (1941-1956) szerepelt az élvonalban a piros-kék gárda tagjaként, s ez idő alatt 270 mérkőzésen 87 gólt szerzett. Villámgyors balszélsőként évtizedekig volt vezéregyénisége a csapatnak. Három alkalommal pályára lépett a magyar válogatottban is.

Még játékosként edzői képesítést szerzett, s trénerként is a Vasasban kezdett dolgozni. 1960 és 1977 között négyszer nyert bajnokságot (1961, '62, '65 és '77-ben), háromszor Közép-európai Kupát, és 1986-ban Magyar Kupa-győzelemre vezette csapatát.

Élvonalbeli edzőként 445 NB I -es mérkőzésen ült a kispadon. Külföldön is jelentős sikereket ért el a görög Olimpiakosz Pireusz és az osztrák Admira Wacker szakvezetőjeként.

Két időszakban volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, előbb 1966-67-ben, majd 1971 és 1974 között. Összesen 29 mérkőzésen irányította a nemzeti tizenegyet. Vezetése alatt válogatottunk ezüstérmet szerzett az 1972-es müncheni olimpián, s 1972-73-ban Európa legjobb négy csapata között tartották nyilván.

Forrás: MTI

A fiatalok példaképként tekintettek fel rá

Nyugdíjazása után a Vasas több felkérésének is eleget tett. Kezdetben edzőként, majd utánpótlás-vezetőként, később elnöki tanácsadóként és szakosztályvezetőként is dolgozott, 1995-ben ismét visszaült a Vasas kispadjára, és megmentette csapatát a kieséstől. Munkája során mindig arra törekedett, hogy lehetőséget adjon a fiatal, tehetséges labdarúgóknak.

Markovits Lászó, a klub ügyvezető elnöke is emlékezett:


Edzői stílusára a feltétlen odaadás a labdarúgás és a csapat iránt, a szakmai és taktikai precízitás volt a jellemző. 1996-ban a XIII. kerület díszpolgárává választották. Tiszteletére az ő nevét kapta a Vasas Fáy utcai stadionja. A 86 évet élt szakembert pénteken szállították a budapesti Szent Imre Kórházba, ahol tüdőgyulladással az intenzív osztályon kezelték.

Forrás: MTI

Két futball-legenda: Illovszky Rudolf és Sándor Csikar

Illovszky Rudolfot a XIII. kerületi Önkormányzat és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

"Éppen ma érkeztem haza külföldről, s ahogy beléptem a lakásba, értesítettek arról, hogy mi történt a 'kisöreggel'. Holnap akartam bemenni hozzá a kórházba..." - mondta az MTI-nek Mészöly Kálmán, aki a Vasasban és a válogatottban is játékosa volt a legendás trénernek.

Mészöly Géza emlékei:


A korábbi kiváló válogatott védő, majd a nemzeti csapatot háromszor irányító Mészöly 50 éve állt szoros kapcsolatban Illovszky Rudolffal. "Már három éve súlyos egészségügyi problémái voltak, elsősorban a lábával, most pedig jött a tüdőgyulladás. Tudtam, hogy nagy a baj, de bíztam bene, hogy a hatalmas akaratereje segít. Elmondhatatlanul sajnálom, 1958 óta ismerem, rengeteg a közös emlék, nehéz bármit is mondani" - nyilatkozta elcsukló hangon a Szőke Szikla.

Dunai Antal tagja volt az Illovszky irányította olimpiai ezüstérmes és Eb-negyedik válogatottnak is: "Lesújt és nagyon megráz Rudi bácsi halálhíre. Nagyon szerettem őt, nyugodtan mondhatom, hogy ő volt az egyik legjobb szakember, akinek a kezei között futballoztam" - mondta az olimpiai bajnok játékos. "A kemény munkában hitt, de soha nem mulasztotta el, hogy a játékosokkal egyenként is rendszeresen elbeszélgessen. Kiváló ember volt, akit soha nem felejtek el. Nyugodjon békében!"

Egy 2007-es interjú Illovszky Rudolffal, első rész:

"Illovszky Rudolf halálával pótolhatatlan értékét veszítette el a Vasas" - jelentette ki Markovits László, a piros-kék klub ügyvezető elnöke. "Elsőként engem értesített a család, s ez nemcsak a klubelnöknek szólt, hanem annak, hogy Rudi bácsival rendkívül bensőséges volt a viszonyunk, majdhogynem apámként szerettem őt" - mondta Markovits a távirati irodának.

Az interjú második fele:


"Tisztességes, egyenes, szorgalmas ember volt, még egy ilyen nem lesz a Vasas életében, ez egészen bizonyos. Szó szerint élt-halt a Vasasért, nem véletlenül neveztük el róla még életében a Fáy utcai stadiont, hiszen mindent, de mindent megtett szeretett klubjáért, azért, hogy sikeresek legyünk. Mindennél többet elmond, hogy a nekem írt búcsúlevelében, afféle végrendeletben azt kérte: Vasas-mezben szeretné eltemettetni magát."