Vágólapra másolva!
Erwin Koeman négy kapust és két támadót hívott be az Albánia elleni keretbe, s miután Babos Gábor megsérült, már nem csak csatárínségeről, de kapusgondokról is írt a sajtó. Van azonban egy olyan poszt a szombati vb-selejtezőre készülő csapatban, ahol már-már a bőség zavarával küzd a labdarúgó-válogatott kapitánya: bal oldali középpályásként Dzsudzsák Balázs (PSV), Huszti Szabolcs (Hannover), valamint Halmosi Péter (Hull City) is bevethető. Utóbbi játékos igencsak zokon veszi, hogy a világ legerősebb bajnokságából csak epizódszereplőként számítanak rá a válogatottnál, annak viszont nagyon örül, hogy csapata az Arsenalt és a Manchester Unitedet is megelőzve dobogós a Premier League-ben. A 19-szeres válogatott Halmosi Péter a magyar együttes keddi, rákospalotai edzése után adott interjút az [origo]-nak.

Forrás: [origo] Így edzett a magyar válogatott Rákospalotán

- Hogy tetszik a Premiership az angol második ligához képest?
- A másodosztály is nagyon kemény volt, de másképp, mint az első. Az iram ugyanúgy nagy, de másért, mint a Championshipben, ahol a felíveléseknél mindig a lepattanó labdákat kellett megszerezni, emiatt nagyon sokat kell futni és sok a párharc is. A Premier League-ben viszont játsszák a focit, nagyon labdabiztosak a játékosok, nagyon jól passzolnak, s nehéz megszerezni a labdát. Az élvonalban másképp fáradok el a meccseken.

- A Hull City hét forduló után a harmadik helyen áll a táblázaton. Gondolta volna, hogy valaha is egy Premiershipben dobogós csapat tagja lesz?
- Ezért küzdöttem és dolgoztam. Nagyon örülök, hogy - most már legalább egyszer - megadatott, és elmondhatom: a Premiershipben újonc létünkre, igazi sztárcsapatokat megelőzve a harmadik helyet foglaljuk el. Méghozzá úgy, hogy a Hull City nagy része, engem is beleértve, még sohasem szerepelt korábban az első osztályban. Ami pedig külön öröm, hogy az Arsenalt a saját pályáján győztük le. Óriási dolgokat élek át, melyeket sohasem fogom elfeledni. Szerencsére érzem a bizalmat, érzem az elismerést a játékostársak, az edző és a klub részéről egyaránt. Ha valaki nem játszik, az nem feltétlenül azért van, mert nem úgy teljesít, hiszen ez a Premier League, a csapat pedig jól szerepel, s ez nekem jó.

- A tavalyi Championship-szezon egyik legjobbjának tartják, a PL-újonc Hull City 2 millió fontot fizetett önért. Sztárnak számít?
- Vannak olyanok, akiket én sztárnak gondolok, például Geovanni vagy George Boateng, akik mégsem viselkednek úgy. Persze vannak kivételek, de én úgy vettem észre, hogy pont azok a legszerényebbek, akik tényleg nagyon-nagy csillagai a bajnokságnak. A miénk nem sztárcsapat, viszont olyan, mint egy család, s talán éppen ezért vagyunk sikeresek.

- Mi a szerepe a csapaton belül, mit vár öntől Phil Brown vezetőedző?
- Elég erős a keretünk, így az edzőnknek megvan a lehetősége arra, hogy rotálja a kezdőcsapatot, ha a taktika azt kívánja, akkor nyugodtan megkeverheti a kártyákat. Ezért is az angol a világ legerősebb bajnoksága, mert olyan kerettel rendelkeznek a klubok, hogy akár minden meccsen más csapattal is ki tudnának állni. Tőlem azt várják, hogy a bal oldalt bejátsszam, hogy felfussak és gólpasszokat adjak.

- Miképp élik meg a sikereket a negyedmilliós lakosú város futballszurkolói?
- A drukkerek és az egész város teljesen meg van őrülve. A mezeket az Umbro egyszerűen képtelen volt utángyártani, mert fanatikusaink mindet felvásárolták. Iszonyatosan nagy a futball-láz Hullban, ami nem is csoda, hiszen első Premiership-szezonunkat hihetetlen győzelmekkel kezdtük - diadal a Fulham, a Newcastle, az Arsenal, a Tottenham ellen, meccsről meccsre történelmet ír a klub.

Fotó: Ránki Dániel [origo]
A válogatottban ritkán lendül a kétmillió fontot érő bal láb
(még több kép)

- A Hull harmadik a 20 csapatos angol bajnokságban, a vb-selejtezőcsoportjában utolsó előtti magyar válogatott mindeközben az első helyezett Albániát fogadja a Puskás-stadionban. A svédeket már megfricskázta a szombati rivális, mégis, a legtöbben sima magyar sikert várnak. És ön?
- A nemzetközi porondon már nincs olyan, hogy könnyű ellenfél, egy válogatottra sem lehet azt mondani, ugye még Máltára sem. Nincsenek már akkora különbségek a csapatok között, ám én ennek ellenére is mindenképpen győzelemre számítok. Főleg úgy, hogy hazai pályán szerepelünk, de Máltán is mindenképpen nyernünk kell majd jövő szerdán. Szerintem begyűjtük a hat pontot.

Koeman szerint senkinek nincs bérelt helye a válogatottban - hallgassa meg a kapitány szavait!


- Korábban bántotta, hogy nem kap annyi lehetőséget a válogatottban, mint szeretne. Most is kerettag, ám nem tudni, milyen szerepet kap a csapatban. Mire számít?
- Lassan már hét éve itt vagyok a keretben... Számomra megtiszteltetés a válogatottban lenni, egy kicsit az fáj, hogy epizódszerepeket kapok csak - annak ellenére, hogy folyamatosan feljebb léptem a ranglistán. Annak ellenére, hogy nem játszottam rendszeresen a válogatottban, eljutottam egy olyan szintre, mint amilyenen jelenleg vagyok. Úgy érzem, hogy valamit letettem az asztalra, amiért járhatna elismerés. Nem vagyok kezdő, nem vagyok stabil játékos a válogatottban, de remélem, most megkapom a lehetőséget, mert akkor újra megpróbálom bebizonyítani, hogy nem véletlenül vagyok a Premier League-ben.

- A PSV Eindhovennel BL-szereplő Dzsudzsák Balázs és a Hannoverben hétről hétre remeklő Huszti Szabolcs is épp bal oldali középpályásként képes a legjobb teljesítményre, kit kellene kihagyni a nemzeti együttesből?
- Nem az én dolgom erről eldönteni, ám mindkét riválisomat, mindkét ballábas játékost nagyon jó futballistának tartom, s mindkettőjüket a kezdőcsapatban foglalkoztatnám. Úgy gondolom, megférnénk egy csapatban.

Fotó: Ránki Dániel [origo]
Akár a posztján szereplő Dzsudzsákkal (j) is szívesen játszana együtt
(még több kép)

- Az előjelek sokak szerint nem a legjobbak, Erwin Koeman keretét illetően egyesek kapuskrízisről, csatárhiányról is beszélnek.
- Magyarországon mindig sok mindenről beszélnek, itt mindig vannak krízisek, mindig vannak gondok. Bevallom, ez a közeg egy kicsit már fárasztó is.

- A szurkolókat mivel lehetne kicsalogatni a selejtezőre?
- Azzal, hogy - szerintem - élvezetes mérkőzést fogunk játszani, a csapat egyre jobb, a játékosok is egyre inkább összeszoknak, s nemcsak szeretnénk győzni, hanem győzni is fogunk. Nincs is más választásunk.