Vágólapra másolva!
A Kentaro nevű svájci marketingcég szerint korábbi partnere, a Magyar Labdarúgó Szövetség akkor is legalább 800 ezer euróval tartozik neki, ha jogszerűen bontotta fel vele a magyar válogatott hazai mérkőzéseinek közvetítési jogaira kötött szerződést.

A Kentaro csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben az olvasható, hogy a svájci Wadt kanton bírósága hitelesnek fogadta el a cég 800 ezer eurós igényét, ezért - egy korábbi döntés folyományaként - továbbra is zárolva marad a szövetség számláján 75 millió forint.

A Kentaro szerint 30 napon belül döntés születhet arról is, hogy jogszerűen bontotta-e fel az MLSZ a megállapodást. Ha nem, akkor a Kentaro több millió eurós kártérítésre tarthat igényt.

A Kentaro tavaly áprilisban indított pert, azzal vádolva az MLSZ-t, hogy jogszerűtlenül bontotta fel a magyar válogatott hazai mérkőzéseinek nemzetközi televíziós, valamint a kapcsolódó média- és reklámjogok értékesítéséből származó bevételek maximálására született szerződést. A cég ezért legalább 2,485 millió eurós kártérítést követelt. Az MLSZ a szerződésbontást követően a SportFive nevű céggel állapodott meg.

Az ügy fejleményeként, a Kentaro közbenjárására júniusban zárolták az MLSZ-nek járó FIFA- és az UEFA-pénzeket, összesen 325 millió forint értékben. Októberben egy bíróság úgy határozott, hogy a zárolt összegből 250 milliót felszabadít, 75 millió viszont továbbra is zárolva marad.

A hazai szövetség nem kívánt reagálni a csütörtöki közleményre.