Vágólapra másolva!
Német lapok szerint nem elképzelhetetlen, hogy a téli átigazolási időszakban az 1860 München együttese megpróbálja leigazolni Szabics Imrét, az Augsburg csatárát.

Az Augsburger Allgemeine úgy tudja, az 1860 München együttese a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni Szabics Imrét. Az Oroszlánoknak azért lenne szüksége támadóra, mert a török Berkant Göktan szervezetében még ősz elején kokaint találtak egy doppingellenőrzés során, s a játékossal azonnal szerződést bontott a müncheni klub.

Szabics viszont nem kap állandó játéklehetőséget az Augsburgban (az utóbbi két meccsen éppen honfitársa, Torghelle Sándor szorította ki a kezdőcsapatból), azonban a lap értesülésén maga is meglepődött. "Nem tudom, honnan jött az információ, ez új nekem" - nyilatkozta az egykori válogatott támadó, aki azt elismerte, 2007-ben tárgyalt Stefan Reuterrel, de végült nem jött össze a müncheni szerződés.

"Természetesen nem vagyok elégedett a jelenlegi szituációval, játszani szeretnék, s úgy vélem, az utóbbi hetekben nem lettem rosszabb játékos és rosszabb ember. De nem gondolkodom váltáson csak azért, mert néhány mérkőzésen a kispadra szorultam."

Szabics pénteken bizonyíthat, az Augsburg ugyanis a bajor rangadón Münchenbe látogat.