Vágólapra másolva!
Erwin Koeman szövetségi kapitány kedd este több mint egyórás edzést tartott Belfastban a szerdai, Észak-Írország elleni barátságos mérkőzésre készülő labdarúgó-válogatott tagjainak.

A bemelegítés a hűvös időre való tekintettel a szokásosnál is alaposabb volt, majd többféle labdás gyakorlat következett, amelyek annyiban különböztek a hétfőiektől, hogy már taktikai elemeket is tartalmaztak.

Először szűkített játéktéren folyt kétkapuzás, majd a kapitány két, nem egyenlő létszámú csoportra osztotta a társaságot, és különböző támadásvezetési variációkat gyakoroltatott a játékosokkal.

Ám ezekből sem lehetett pontosan következtetni arra, hogy milyen felállást tervez szerda estére, és kiket küld majd pályára holnap este. Ennek oka az, hogy Erwin Koeman még az utolsó pillanatban is cserélgetett egy-két poszton - de nagyjából azért természetesen már körvonalazódtak az elképzelései.

A szövetség honlapja szerint könnyen előfordulhat (és erre következtettek - az edzést meglepően sok északír újságíró társaságában - megtekintő szakemberek is), hogy válogatottunk az esztendő utolsó meccsén két csatárral kezd majd.