Vágólapra másolva!
Összesen egymillió eurót kapna a szövetségtől (MLSZ) a magyar labdarúgó-válogatott, amennyiben kvalifikálná magát a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.

Az eddigi négy selejtezőmérkőzés közül a Máltán aratott 2-0-s sikerért kapta a legnagyobb, 36 ezer eurós prémiumot a válogatott keret, míg az albánok hazai legyőzéséért, valamint a dánok elleni budapesti döntetlenért ugyanakkora összeg, 18 ezer euró járt. Az egy meccsre járó legnagyobb prémiumot a portugáliai diadal jelentené, azért 72 ezer euró járna a nemzeti csapatnak.

A csoport végeredményét illetően 100 ezer euró járna a csoport második helyéért, amennyiben az a pótselejtező kivívását jelenti, míg a vb-részvétel kiharcolásáért - akár pótselejtezőn, akár csoportgyőztesként történik - egymillió eurót jelentene a keretnek.

Ezekbe az összegekbe Erwin Koeman szakvezető része nem tartozik bele, az ő prémiumáról a szövetséggel kötött szerződése rendelkezik.

Magyarország négy meccsen szerzett hét pontjával jelenleg második a hatosban Dánia mögött. A kilenc európai csoportban az első helyezettek biztos résztvevői a vb-nek, míg a másodikokból a nyolc legjobb játszhat pótselejtezőt.