Vágólapra másolva!
Legerősebb összeállításában érkezik Budapestre a Dárdai Pált is foglalkoztató német Hertha BSC labdarúgócsapata, amely július 14-én, az Üllői úton játszik barátságos mérkőzést az NB I-be visszajutott Ferencvárossal. Ezt Gelei Károly, a találkozót szervező cég vezetője jelentette be az esemény pénteki sajtótájékoztatóján.

Az FTC fennállásának 110 éves évfordulója alkalmából különleges akcióval várja szurkolóit. Azok a drukkerek, akik pénteken vagy szombaton megvásárolják belépőjüket a Hertha elleni összecsapásra, ingyen tekinthetik meg a csapat utolsó hazai NB II-es mérkőzését, a Vecsés ellen. A bérlettel rendelkezők - ha pénteken vagy szombaton jegyet váltanak - 2000 forint értékű vásárlási utalványt kapnak, amelyet az FTC hivatalos márkaboltjában válthatnak be.

A belépők 2500-4900 forintos áron kaphatóak, elsősorban az Albert Stadion pénztáraiban, valamint az ismert jegyirodákban.

"Sikerült egy olyan csapatot elhívni Magyarországra, amely még nem járt itt, annak ellenére, hogy erős magyar kötődése van Dárdai Pál révén. Ráadásul Németország második legnépszerűbb együtteséről van szó" - mondta Gelei, aki Magyarország egyetlen UEFA- és FIFA-engedéllyel rendelkező mérkőzésszervezője.

Gelei szerint Dárdai pályára lépése biztos, de további neveket nem említetett a berlini együttestől. A mérkőzésre kilátogató szurkolók egy külön erre a találkozóra készült egyedi ajándékot kapnak a jubileum emlékére.

"Ezen az összecsapáson mutatkoznak majd be a csapat új igazolású játékosai, a teljes új keret, valamint a jövő évi, megújult mez is - mondta Berki Krisztián sportigazgató. - Azt remélem, hogy ez a mérkőzés egy remek erőfelmérő lehet az NB I-re készülő játékosainknak."