Vágólapra másolva!
Szélesi Zoltán, a 22-szeres magyar válogatott védő lejárt szerződése miatt nem maradt a francia másodosztályú Strasbourg csapatában, jelenleg külföldi ajánlatra vár, és közben exklubjával, az Újpesttel készül. A 27 éves futballista 1998 és 2004 között 120 mérkőzésen lépett pályára Újpesten, s bár a lila-fehérek ismét le szerették volna igazolni, Szélesi még nem tervezi a hazatérést.

"Talán közismert, hogy a szerződésem nyáron sajnos lejárt a Strasbourgnál. Azért sajnos, mert kettő plusz egy évre írtam alá, és a plusz egy éves opció akkor lépett volna életbe, ha az első ligában szerepel a csapat. Azonban egy év másodosztály után nem sikerült visszajutnunk az élvonalba, így szabadon igazolhatóvá váltam" - nyilatkozta az Újpest hivatalos honlapjának Szélesi.

A német Cottbusban is megfordult futballista elárulta, hogy milyen célból csatlakozott az újpestiekhez: "A válogatott összetartására tértem haza június elején, és négy hét pihenő után most kezdtem el az edzéseket. Az elmúlt időszakban egyedül tartottam szinten magam, sőt még a Strasbourgtól is kaptam felkészülési programot, de úgy döntöttem, hogy jobb, ha egy csapatnál készülhetek. A jelenlegi keretből több játékossal napi szinten is tartom a kapcsolatot, de elsősorban Aczél Zoltán személye volt a döntő, aki a válogatottnál másodedzőként dolgozik, és évek óta ismerem őt, illetve a munkáját."

A jobb oldali védő egyelőre nem tudja, hol fogja folytatni pályafutását. "Jelenleg többen is érdeklődnek irántam, hívtak Magyarországról is több klubtól, így az Újpesttől is, sőt akad egy holland csapat, amelyhez már tíz nappal ezelőtt elszerzdőhettem volna, de én kivárom a legjobb ajánlatot. Nem szeretnék most hazajönni, számomra az a legfontosabb, hogy minél sikeresebben építsem a külföldi karrieremet. Újpesten nőttem föl, az előkészítő csoporttól a csapatkapitányságig jutottam, így számomra természetes, ha választanom kell, hogy hol edzzek egy hétig, akkor először a volt klubom kerül szóba."

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ha Szélesi (jobbról a második) válogatott akar maradni, gyorsan csapatot kell találnia

Szélesit Hollandiából a hírek szerint Babos Gábor klubja, a NEC Nijmegen hívja, de állítólag Oroszországba, valamint az angol első és másodosztályba is csábítják.