Vágólapra másolva!
A Dárdai Pállal felálló Hertha BSC 2-0-ra győzött kedden a Ferencváros otthonában lejátszott felkészülési labdarúgó-mérkőzésen. A vendégek magyar válogatott középpályása - aki ezen az estén együttese kapitánya volt - végigjátszotta az összecsapást. A mérkőzés előtt és közben a huligánok nem bírtak magukkal.

Felkészülési mérkőzés:
Ferencvárosi TC - Hertha BSC (német) 0-2 (0-2)
Budapest, Albert Flórián-stadion, 4500 néző
Ferencváros: Holczer (Megyeri, 46.) - Lowton (Fülöp, 46.), Dragóner, Balog - Tóth B. (Csiszár, 46.), Wedgbury (Vass, 46.), Ashmore, Lipcsei, Kulcsár (Kovács I., 70.) - Ferenczi (Shaw, 46.), Pisanjuk (Pölöskey, 46.)
Hertha: Drobny - Stein (Kaká, 62.), Janker, Lustenberger - Cicero, Dárdai, Kacar, Hartmann - Piszczek, Wichniarek (Domovchivski, 66.), Rafael (Lúcio, 70.)
gól: Cicero (16.), Kacar (24.)
sárga lap: Kacar (42.)

Az alacsony színvonalú találkozón a Hertha két pontrúgást követően gyorsan eldöntötte a meccset, a brazil Cicero és a szerb Gojko Kacar egyaránt berlini szögletrúgás után, fejjel volt eredményes. Az első félidő hajrájában próbált szépíteni a Fradi, de a harcosabb játék is kevés volt, igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak.

A második játékrészben még kevesebb esemény történt a pályán. A Herthának több lehetősége volt, és többször is a csereként beállt, 19 esztendős Megyeri Balázs kapusbravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne lőjenek még több gólt Dárdaiék. Mindez azt jelenti, hogy nem vált valóra a Fradi-drukkerek vágya, azaz a győzelem, az FTC hivatalos honlapján ugyanis az olvasók 50 százaléka úgy tippelt, hogy nyernek Lipcseiék, s mindössze 20 százaléknyian számítottak sima vereségre.

Forrás: MTI

Kevesebb szurkoló látta a meccset, mint arra számítottak

"Nem az ideális csapatunk lépett pályára, hiszen két spanyol játékosunk még nem érkezett meg, valamint a jamaicai labdarúgóink is hiányoztak. Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, sajnos rengeteg labdát eladtunk, így számunkra egyfajta erőnléti edzés volt ez a mérkőzés, hiszen az energiánk nagy része arra ment el, hogy visszaszerezzük a labdát" - értékelte a találkozót az ftc.hu-n Bobby Davison, a zöld-fehérek angol vezetőedzője.

Lucien Favre Hertha-tréner szerint csapata a 2-0-s vezetés után visszavett a tempóból. "Jól játszottunk, az elején két helyzetet kihasználtunk, azt követően nem erőltettük mindenáron a gólszerzést. Nagyon kemény munka közepén vagyunk, ezért nem meglepő, hogy a második félidőben már láthatóak voltak a fáradtság jelei. A Ferencvárosban láttam tehetséges játékosokat, akik sokra vihetik még."

Dárdai Pál szerint két Fradi-játékos is beférne a Herthába:



A találkozó előtt és közben is akadtak botrányos jelenetek. A kezdést megelőzően magyar huligánok támadtak meg berlini szurkolókat, akik közül egy könnyebb sérülést szenvedett. A dpa német hírügynökség értesülése szerint mintegy 15 FTC-drukker bántalmazta és dobálta meg palackokkal a vendéghíveket, a kárvallott rajongó sebét a Hertha csapatorvosa varrta össze. A német együttest elkísérő újságírók az incidens nyomán az Albert-stadion egyik mellékhelyiségébe menekültek.

Később, a meccs közben a ferencvárosi huligánok hol a biztonságiakkal hadakoztak, de az is előfordult, hogy egymást ütötték. A hazai ultrák megpróbálták provokálni a mintegy 30 német drukkert is, de a szitkozódásokra, náci jelmondatokra nem érkezett válasz.