Vágólapra másolva!
Szerda este magyar-román barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz a Puskás-stadionban, Erwin Koeman játékosait azonban már most az őszi vb-selejtezők foglalkoztatják. Van, aki nem is tartja fontosnak a szerdai eredményt, Fülöp Márton szerint azonban a győzelem tudományát is meg kell tanulni. Király Gábor akár takarítónőként is szívesen jönne a válogatotthoz, Torghelle Sándor nem ígér gólokat, Gera Zoltán pedig abban bízik, hátha nem játszik ellenünk Cristiano Ronaldo.

A magyar válogatott kijuthat a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra, ha a hátralévő négy selejtezőn lesz olyan játékos, aki gólokat szerez. Úgy tűnik, erre a szerepkörre Torghelle Sándor lehet a legalkalmasabb, aki Erwin Koeman kapitánykodása alatt eddig négyszer volt eredményes nyolc mérkőzésen. Ráadásul a 27 esztendős csatár a korábbi években azt is megmutatta, hogy nem fél a kemény meccsektől és az esélyesebb ellenfelektől, hiszen a német, az argentin és a brazil válogatott kapuját is bevette. A közelgő vb-selejtezőkön annyiban nehezebb dolga lesz a német másodosztályú Augsburgban légióskodó futballistának, hogy Svédország, Portugália és Dánia ellen nem barátságos, hanem tétmeccsen kell bizonyítani.

"Nem ígérek semmit" - fogta rövidre Torghelle, amikor arról kérdeztük, hány válogatott gólt vállal még a 2009-ben. Arról már sokkal szívesebben beszélt, hogy súlyos áprilisi térdsérülését követően immár teljesen egészséges, és bevethető állapotban van. "A lábam százszázalékos, már három hete edzek, és az első bajnokin csereként pályára is léptem, 30 percet játszottam, tehát úgy gondolom, hogy minden rendben van, a sérülésem már a múlté. Igaz, fizikálisan még utol kell érnem magam."

Erwin Koeman is nagyon bízott abban, hogy a támadó felépül, hiszen fontos láncszemnek tartja. Míg a portugáloknak Ronaldójuk, a svédeknek Ibrahimovicuk van, addig "nekünk itt van Torghelle" - nyilatkozta három hónapja a kapitány a játékosról, ő azonban nem szívesen hasonlítja magát a portugál aranylabdáshoz : "Nem vagyok Ronaldo, a saját magam játékát játszom, s ha sikerül gólt lőnöm, akkor örülök, ám ha nem jön össze, akkor sem dől össze a világ, hiszen nem lehet minden mérkőzésen betalálni."

Dzsudzsák, Hajnal, Halmosi, Huszti - ezt várják a magyar romántól:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=MfSY0DXh48TdXeaQ


Torghelle 2004 óta válogatott, azóta 33 mérkőzésén 11 gólt szerzett, ami egyáltalán nem rossz mérleg, klubszinten azonban voltak ennél sokkal rosszabb periódusai is, éppen 2004-től kezdődően. A Crystal Palace-ban 12, a Panathinaikoszban 11 találkozón kapott lehetőséget, és ezeken egyetlen gólt sem lőtt, majd a PAOK Szalonikiben 24 meccsen mindössze egyszer villant gólt érően. A német másodosztályban már jobban ment neki (a Jenában 27/8, az Augsburgban pedig 27/7-es meccs/gól átlagot produkált), de még így is a válogatottban a legjobbak a statisztikai mutatói.

Kézenfekő lenne abban keresni ennek az okait, hogy Erwin Koeman rendszerint csak egy csatárt szerepeltet, így elsősorban őrá épül a csapat támadójátéka. Torghelle szerint azonban másról van szó: "A csatárnak az a legfontosabb, hogy rendszeresen játsszon. Ha 5-10 percet kap csak meccsenként, az kevés - ennyi idő alatt nem lehet megváltani a világot. A klubjaimban sokszor ez volt a helyzet, a válogatottban viszont rendszeresen 90 perceket játszottam, s így azért könnyebb gólokat rúgni. Szóval egyáltalán nem tartom magam válogatott-specialistának, ugyanaz a focista vagyok a válogatottban is, mint a klubomban, ahol azért idén már szintén nem lehetett panasz a teljesítményemre."

A románok elleni mérkőzést rendkívül fontosnak tartja a támadó, szerinte kizárólag a fociról fog szólni a szerda esti 90 perc: "Ez lesz az utolsó állomása a vb-selejtezők előtti felkészülésnek, így nagyon oda kell figyelnünk. A Steaua-Újpest meccs utózöngéiről nem beszéltünk, hiszen ami ott történt, az a szurkolók dolga. Ez egy emlékmérkőzés lesz, ezért is hiszem, hogy nem lesz semmilyen probléma a lelátón."

Megtanulni a leckét

A magyar válogatott kijuthat a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra, ha a hátralévő négy selejtezőn lesz olyan játékos, aki kivédi az ellenfél lövéseit. Koemannál ugyan az utóbbi időben a rutinos Babos Gábor volt az első számú kapus, az sincs kizárva, hogy a Premier League legutóbbi szezonjában 26 mérkőzésen pályára lépett Sunderland-játékos, Fülöp Márton áll majd a kapuban.

Forrás: AFP

Fülöp Robinho-lövéseken is edződött a Premier League-ben

Fülöp ugyan nem garantálja, hogy mindent kivéd majd, ha bekerül a csapatba, de feltétlenül erre törekszik: "Azért edzek, hogy minél jobban védjek. Ha pedig lehetőséghez jutok, akkor azon leszek, hogy hibátlan teljesítménnyel segítsem a csapatot."

Noha korábban több csapattársa is kijelentette, hogy a románok ellen nem a jól csengő eredmény elérése az elsődleges cél, a kapus nem ért egyet velük. Hogy miért? "Mert győzni tudni kell, ez is egy tudomány, aminek a mesterségét el lehet sajátítani. Ha pedig szerdán megverjük a románokat, akkor a megtanult leckét a vb-selejtezőkön is felmondhatjuk majd. Nem elég, ha jól játszik a csapat, hiszen ha kikap, ez mit sem ér - éppen ezért úgy gondolom, hogy igenis a győzelem a legfontosabb."

A 26 éves angliai légiós tehát le akarja győzni a románokat, ugyanakkor úgy véli, hogy a szeptemberi meccseken már elsősorban a vereség elkerülését kell szem előtt tartani. "Mindegyik vb-selejtező nehéz lesz, nem lehet különbséget tenni az ellenfelek között. Ami a legfontosabb: most már nem szabad kikapni" - mondta, majd gyorsan hozzátette, hogy ebben persze benne van a győzelem lehetősége is. "Ám ha nem kapunk ki, abból nagy baj már nem lehet, hiszen mi vagyunk pontelőnyben a svédekkel és a portugálokkal szemben, így nekik kell beérniük minket, s nem fordítva."

"Dánia ellen lesz a legnehezebb"

A 19-szeres válogatott Fülöp ősszel kétszer is farkasszemet nézhet a világ egyik legjobb játékosával, Cristiano Ronaldóval, ez azonban nem foglalkoztatja. "Ha kiemelnénk Ronaldót, azzal a többi portugál játékost becsülnénk le. Rengeteg sztárból áll a csapatuk, így nem érdemes egy futballistát magasztalni."

Forrás: AFP

Gera eddig 9-szer szerepelt Koeman csapatában, és két gólt szerzett

Másoknak azért vélhetően nagy élményt jelenthet a Real Madrid aranylabdása ellen játszani, Gera Zoltán azonban ezúttal szívesen megfosztaná magát ettől a lehetőségtől. "Megmondom őszintén, nem bánnám, ha nem játszana. Ha elkapja a fonalat, akkor megállíthatatlan."

A 60 meccs/18 gólos válogatott mérleggel büszkélkedő Gera a Ronaldo-fóbia ellenére sem a portugálokat tartja a legnehezebb ellenfélnek: "Szerintem Dániáé a legerősebb csapat, nem véletlenül vezeti a csoportot" - mondta a Fulham légiósa, aki már a világbajnokságról álmodozik. "Sokszor eszembe jut, hogy mennyire jó lenne kijutni a vébére és Dél-Afrikában szerepelni a magyar válogatottal. A pályafutásom csúcsa lenne, az biztos."

A román kapitány szerint hasznos lesz a szerdai meccs

Razvan Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának jót tesz, hogy a jó formában lévő magyar válogatottal találkozik szerdán. "Mind a két együttesnek nagyon hasznos lesz a találkozó, hiszen a magyarok a második helyen állnak világbajnoki selejtezős csoportjukban, míg mi építjük a csapatunkat, így szükségünk van a mérkőzésekre" - nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján a szakember. "Talán a magyarok egy kicsit egységesebbek nálunk, és lendületben vannak, de ez nekünk csak jó a további építkezés szempontjából."

A 40 éves tréner elmondta: játékosai motiváltak, főként azért, mert a magyarok az elmúlt időszakban jobb eredményeket értek el náluk. A találkozót a február 8-án Veszprémben brutális körülmények között meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma emlékére rendezik meg, a szövetségi kapitány szerint egy ilyen esemény közelebb hozhatja egymáshoz az embereket. "Marian Cozma emlékére fogunk játszani, kiváló sportember volt, akit nagyon szerettek Veszprémben. Bár a Barcelona is hívta, nem hagyta el a magyarokat, éppen ezért ő volt az egyik legnagyobb kedvenc. Magyarország és Románia között lehetnek ilyen szép dolgok, mint ez a megemlékezés." (MTI)


A szerda esti magyar-román válogatott mérkőzés 20 órakor kezdődik a Puskás Ferenc-stadionban, a játékvezető a szlovák Vladimir Vnuk lesz.

A várható kezdőcsapatok:
Magyarország: Babos - Bodnár, Vanczák, Juhász, Bodor - Tóth B., Dárdai - Gera, Hajnal, Dzsudzsák - Rudolf.
Románia: Coman - Dananae, Radoi, Chivu, Nesu - Mara, Apostol, Ghoiane, Nicu - Marica, Danciulescu.

A válogatott további - vb-selejtezős - programja:
szeptember 5.: Magyarország - Svédország
szeptember 9.: Magyarország - Portugália
október 10.: Portugália - Magyarország
október 14.: Dánia - Magyarország