Vágólapra másolva!
Bodnár László, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott Debrecen labdarúgója pénteken késő este halálra gázolt egy kerékpárost Nyírbátorban. A klub honlapján olvasható rövid közlemény szerint a válogatott védő szüleihez tartott Mátészalkára, amikor a baleset történt. A rendőrség eddigi vizsgálatának adatai szerint Bodnár volt a hibás, járművével nem a látási viszonyok szerinti sebességgel közlekedett, amikor elütötte a láthatósági mellényt viselő kerékpárost.

Szilágyi Sándor, a DVSC-TEVA ügyvezetője a rendőrségi vizsgálatra hivatkozva további tájékoztatást nem tud adni.

"Pénteken 21 óra körül Nyírbátor lakott területén kívül, a Császári úton személygépkocsi gázolt el egy előtte közlekedő kerékpárost" - olvasható a rendőrség honlapján az esetről. "A láthatósági mellényt viselő, 34 éves nyírvasvári illetőségű férfi a helyszínen életét vesztette. Az ügyben szakértők bevonásával büntetőeljárás indult. Az autót vezető 30 éves férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba."

A rendőrség a közleményében azt írja, az autós feltehetően nem a látási- és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az [origo]-nak elmondta: eddig annyi biztos, hogy a kerékpáros viselt láthatósági mellényt, és az autós, valamint a biciklis is Mátészalka irányába haladtak. Azt vizsgálja a rendőrség, hogy a kerékpáron volt-e világítás, és azt, hogy ittas volt-e a biciklis, a helyszínen elvégzett vizsgálatból kiderült, Bodnár László nem fogyasztott alkoholt. A baleset körülményeit és a felelősség kérdését szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség, azt nem lehet tudni, mikorra lesz eredmény, elképzelhető, hogy erre heteket kell várni.

Forrás: MTI

A baleset körülményeiről a Szabolcs Online ezt írta: "A 471-es főúton tartott Nyírbátorból Mátészalka felé egy Mercedes személygépkocsi. Az elsődleges információk szerint az 55-ös kilométerszelvénynél egy kerékpárost láthatott meg a járművezető, mert a menetirány szerinti jobb oldalban hátulról nagy erővel elgázolta a kerékpárt, a rajta ülő férfit felkapta a motortér fedélre, és úgy vitte tovább, majd a jobb oldali árokba ejtette.

Megtalálásába úgy tudni, a műszaki mentéshez riasztott nyírbátori tűzoltókat is bevonták. Az ütközés erejétől a Mercedes tetejének pereme is eldeformálódott, a szélvédő pedig beömlött. A mentők nem segíthettek rajta, erősen valószínű, hogy a kerékpáros azonnal meghalt."

Az [origo] által megkérdezett jogász szerint Bodnár ellen közúti baleset okozása miatt indíthatnak eljárást. Ha a baleset halállal végződik, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a vétkest, de a bíróság ritkán alkalmazza ezt, az általános eljárás szerint felfüggesztett börtönbüntetés az ítélet, illetve mellékbüntetésként a jogosítvány bevonása.

A kedden a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó Debrecen szombaton a meglepően jól rajtoló Nyíregyházát fogadta a Soproni Liga 6. fordulójában, Bodnár nélkül. Bodnár helyén, a jobbhátvéd posztján a sérüléséből felépült Bernáth Csaba játszott.