Vágólapra másolva!

Brazíliában telt ház várja a futsalválogatottat

A januári magyarországi futsal Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott a hét végén és a jövő hét elején Brazíliában szerepel a világbajnok csapat vendégeként. Vasárnap 12 ezer néző és egy olyan brazil válogatott fogadja Kozma Mihály válogatottját, amely az utolsó három mérkőzésén gólt sem kapott.

A nagypályán futballozó sztároknál is népszerűbb Falcao fémjelezte válogatott a fehéroroszokat 9-0, 8-0-val, az oroszokat pedig 6-0, 3-1-gyel engedte útjára a közelmúltban. A magyar válogatott októberben a görögöket győzte le kétszer az Eb-felkészülés jegyében (3-1, 2-1). Brazíliában a szakmai kihíváson túl az utazás is megnehezíti majd a csapatok dolgát: a két meccs helyszíne, az északi Montes Claros és a délen, Sao Paulo közelében fekvő Guarulhos városa között 1000 kilométer a távolság.

"A görögök és a brazilok elleni meccs között is zongorázni lehet majd a különbséget" - mondta Kozma Mihály szövetségi kapitány. "Amíg a hazai meccseken a támadásokat gyakoroltuk, az extraklasszis brazilok ellen a védekezésünkön múlik majd minden. És hogy miért épp Brazília? Ideálisabb ellenfelet keresve sem találnánk, ugyanis első Eb-ellenfelünk, Azerbajdzsán januárban hat honosított brazil játékossal és brazil edzővel érkezik Budapestre. Egyébiránt a magyar futsal elismertségét jelzi, hogy a dél-amerikaiak minden költségünket fedezik."

Forrás: [origo]

Kozma Mihály és Falcao

Kozmának már a repülőúton is akad dolga, hiszen lelket kell öntenie a berettyóújfalui játékosokba, akiknek a hét végén még ő okozta a vesztét: "A kapitányi megbízatás mellett az ETO edzője vagyok, és a minap 8-2-re vertük a bajnok Berettyóújfalut. Mivel a válogatott ezekre a klubokra épül, két ellentétes passzban lévő társaságból kell gyorsan csapatot kovácsolnom."

Kozma új játékosok beépítését már nem tervezi a január 19. és 30. között sorra kerülő Európa-bajnokságig. Az UEFA tájékoztatása alapján a Budapesten és Debrecenben rendezendő kontinensviadalra a jövő hét elején kezdődik meg a jegyelővétel.