Vágólapra másolva!

Ismét ötöt rúgott a futsalválogatott

A jövő kedden kezdődő, Debrecenben és Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott utolsó felkészülési mérkőzésén Nyíregyházán 5-0-ra győzött Finnország ellen.

Eredmény:
Magyarország - Finnország 5-0 (2-0)
A magyar csapat gólszerzői:
Madarász (2), Dróth, Trencsényi, Peczár

A magyar csapat a keddi, debreceni 5-5-ös döntetlen tapasztalatait hasznosítva, nem engedett ki a vezetés tudatában: a Kozma Mihály által irányított gárda ezúttal 2-0-ás félidő után 5-0-ra győzött. A mérkőzésen a válogatottban 116. alkalommal szereplő Madarász János kétszer is a kapuba talált, s így megszerezte 100. gólját a nemzeti együttesben.

Kozma Mihály a Pallai Gábor - Angyalos András, Trencsényi János, Lovas Norbert, Fekete Viktor összeállítású csapatot küldte pályára, amelyben csereként Tóth Szabolcs, Nagy Tamás, Nagy Gábor, Lódi Tamás, Peczár Csaba, Madarász János, Balázs Zoltán, Gyurcsányi Zsolt és Dróth Zoltán is szóhoz jutott.

"A tegnapihoz képest sokkal fegyelmezettebben és taktikusabban futballoztunk, mindenki maximálisan koncentrált volt és ennek meg is lett az eredménye" - nyilatkozta a találkozó után Kozma Mihály. "Jó játékunk a kellő eredményességgel is párosult és külön öröm, hogy nem kaptunk gólt. Gratulálok Madarász századik góljához, János megérdemelten vált a magyar válogatott abszolút csúcstartójává."