Vágólapra másolva!
Az előzetes tervek szerint 2012-re készül el a Ferencváros labdarúgóklub új stadionja, a felújítást az idén nyáron szeretnék elkezdeni - derült ki az egyesület keddi sajtótájékoztatóján.

Gerstl Alexander, az FTC nemzetközi kapcsolatokért és a stadionrekonstrukcióért felelős igazgatója elmondta: jelenleg előzetes építési engedéllyel rendelkeznek, amely még nem jogerős, azonban a cél az, hogy a tavasszal minden akadály elháruljon a beruházás elől, és azt a nyáron el lehessen kezdeni.

A futballstadiont a jelenlegihez képest a 2008-as látványtervek alapján kilencven fokkal elforgatják, mellette egy négy-, valamint egy háromcsillagos szálloda, továbbá szórakoztató- és egészségügyi központ létesült.

A klub múzeuma és hivatalos boltja mellett éttermek és bárok várják majd a látogatókat a területen. Arról, hogy az építkezés alatt hol játszik a csapat, egyelőre nincs hír, korábban a Puskás-stadiont emlegették lehetséges helyszínként.

A sajtótájékoztatón mutatták be hivatalosan az egyesület három új futballistáját, a válogatott Csizmadia Csabát, aki 2014. június 30-ig írt alá, valamint a két angol igazolást, Sam Stockleyt és Anthony Lee Eldinget, akik egyaránt 1,5 évre szóló megállapodást kötöttek a Ferencvárossal.

A magyar hátvéd a horvát Slaven Belupótól, míg a szintén védő Stockley az angol negyedosztályú Port Vale, a csatár Elding pedig a szintén negyedik vonalbeli Crewe Alexandra csapatától érkezett.

Berki Krisztián, az FTC labdarúgó Zrt. vezérigazgatója elárulta, hogy a korábbi válogatott Filkor Attila leigazolásának ügyében már megszületett a megállapodás az olasz Internazionaléval, az egyezség értelmében azonban meg kell várni a következő másfél hetet, mert ha ebben az időszakban a milánóiak szakmailag jobb ajánlatot kapnak a magyar játékosért, akkor azt megfontolják. Berki hozzátette, hogy továbbra is szeretnék megvásárolni a Debrecentől Oláh Lórántot, ugyanakkor az angol James Ashmore és Samuel Wedgbury nem tér vissza az Fradihoz.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a vezetőség a szezon végén az első hat között szeretné látni a Ferencvárost - amely az őszt a 11. helyen zárta -, s azt is elmondta, biztos benne, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) engedélyezi a munkát a pro licenccel nem rendelkező Craig Short vezetőedzőnek.

"Ha más tréner is dolgozik az NB I-ben ilyen licenc nélkül, akkor úgy gondolom, hogy velünk sem fognak kivételt tenni - fogalmazott. - Mi határozottan fogunk fellépni az ügyben, és reméljük, hogy nem ütközünk semmilyen problémába, de természetesen rendelkezünk B tervvel, ha esetleg Short nem ülhetne le a kispadra."

Ez a bizonyos B terv a szurkolói pletykák alapján Hevesi Tamás kinevezése lenne, a korábban a REAC-nál megfordult edzőnek megvannak a megfelelő papírjai, és több klubnál is láthattunk már hasonlót, hogy egy pro licences edző szakember ült a kispadon, de a szakmai munkáért egy szükséges képesítéssel nem rendelkező edző felelt.

Mike Farnan gazdasági igazgató elmondta, hogy a máltai kormány meghívására az NB I-es gárda és a vezetők péntektől két hetet töltenek el a szigeten, ahol több potenciális szponzorral is tárgyalásokat folytatnak majd, a csapat pedig edzőtáborozik és négy felkészülési találkozót játszik.