Vágólapra másolva!
A magyar női labdarúgó-válogatottból immár a harmadik játékos áll idegenlégiósnak. Az egyaránt Németországban futballozó Jakabfi Zsanett és a csapatkapitány Gáspár Cecília után  az MTK kapusa, Szőcs Réka Finnországban próbál szerencsét.

Szőcs az élvonalban tavaly bronzérmes, idén az aranyérmet megcélzó Kuopion Mimmi Futis csapatához igazolt, szerződése áprilistól októberig szól. "Itthon nem igazán kapnak pénzt a női játékosok, kint viszont meg lehet élni a fociból, sőt még félretenni is lehet belőle, plusz fizetik a szállásomat, az internetet, az ebédemet" - mondta az [origo]-nak a húszéves sportoló. "Én azonban nem a pénz miatt megyek ki, hanem hogy kipróbáljam magamat egy erősebb mezőnyben, és mert Finnországból sokkal könnyebb továbbigazolni a svédekhez vagy németekhez, vagyis a legjobb bajnokságokba."

Szőcs itthon masszőrnek tanul, ezt most felfüggeszti, mert mint mondja, az ő életében a foci az első, ebben próbál karriert építeni. "Egy ismerősöm, Balog Balázs játszik kint a férfi csapatnál, ő szólt, hogy a nőknél kapust keresek. Írtam egy önéletrajzot, ők küldtek nekem egy repülőjegyet, védtem egy edző-, majd egy Ligakupa-meccsen, de az edző már az első alakalom után szólt, hogy szeretne leigazolni. Kicsit félek tőle, hogy milyen lesz kint egyedül, bár lenne rá lehetőség, hogy magammal vigyek egy csatárt, de senki nem akar jönni, mert a legtöbb csapattársam az érettségire készül."

A magyar válogatott négy meccs után a második helyen áll a világbajnoki selejtezőcsoportjában, eddig még egyszer sem kapott ki a sorozatban. Szőcs egyetért a szövetségi kapitány Vágó Attilával abban, hogy a 2016-os olimpián akár komoly eredményt is el lehetne érni, ám szerinte ez elsősorban nem a csapat anyagi lehetőségein múlik. "Aki komolyan gondolja, az nem a pénzért csinálja, azzal viszont fel lehetne dobni a sportágat, ha például a tévé közvetítené a mérkőzéseinket. Németországban volt olyan U19-es selejtezőnk, amelyet háromezren néztek meg a helyszínen" - mondja.