Vágólapra másolva!
A Győr hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott szombaton a Szombathelyi Haladással a labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójában.

Soproni Liga, 22. forduló:
Győri ETO FC - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)
Győr, 2800 néző
v.: Oláh G.
Győr: Stevanovic - Tokody, Eugene, Fehér Z., Szabó O. - Koltai (Phantkhava, 68.), Copa (Ceolin, 57.), Pilibaitis (Ganugrava, 77.), Józsi, Kink - Aleksidze
Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth P. - Nagy G., Rajos, Simon Á. (Iszlai, 87.), Halmosi - Sipos (Lattenstein, 69.) - Oross (Bogdanovic, 92.)
gól: Józsi (16., 11-esből), illetve Tóth P. (36., 11-esből)
sárga lap: Fehér Z. (36.), illetve Lengyel (15.), Tóth P. (18.), Sipos (55.), Schimmer (81.)

Az első félidőben a győriek játszottak mezőnyfölényben és több helyzetet is dolgoztak ki, mint a vendégek és egy 11-esből megszerezték a vezetést, ám a félidő közeledtével a Haladás váratlanul egyenlíteni tudott.

A vendégek egyenlítő találata után a két szurkolótábor megpróbált egymáshoz közel kerülni, de a kerítésnek és a biztonságiaknak köszönhetően végül nem tört ki verekedés.

Jó iramot hozott a második félidő, mindkét együttes több gólhelyzetet is kialakított, de az eredmény már nem változott, igazságos a döntetlen.

A bajnokság állása:

1.Videoton FC21145247-2347
2.DVSC-TEVA21151545-2846
3.Győri ETO22109326-1339
4.ZTE FC21115542-3238
5.MTK Budapest2297636-2434
6.Újpest FC21102930-2732
7.Kaposvári Rákóczi2287729-2731
8.Lombard FC Pápa22841029-3328
9.Ferencváros22610626-2828
10.Vasas22741130-4525
11.Kecskeméti TE-ERECO22651135-4423
12.Szombathelyi Haladás22651128-4023
13.Budapest Honvéd2258924-2823
14.Paksi FC2258923-3123
15.Nyíregyháza Spartacus20461025-4018
16.Diósgyőri VTK22441424-3616


A góllövőlista élcsoportja:
14 gólos: Nikolic (Videoton)
13 gólos: Alves (Videoton), Kabát (Újpest)
11 gólos: Coulibaly (Debrecen), Lázok (MTK), Rudnevs (ZTE)
9 gólos: Homma (Nyíregyháza), Lencse (MTK), Pavicevic (ZTE)
8 gólos: Hrepka (Vasas), Montvai (Kecskemét)