Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálja a Debrecennek a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA-kupa-párharcát.

A sportlap úgy tudja, az UEFA illetékesei néhány debreceni labdarúgót Bécsben már ki is kérdeztek. Az értesülést ugyanakkor Bartha Csaba, a DVSC sportigazgatója nem erősítette meg, mint mondta, a pénteki, Videoton elleni rangadóig nem akarnak ezzel az üggyel foglalkozni.

A 2008-2009-es UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában a Debrecen kettős vereséggel esett ki a Young Boys ellenében, a 4-1-es svájci vereség után a hazai visszavágón 3-2-re kapott ki.

A tavaly novemberben kirobbant botránnyal kapcsolatban eddig egyetlen magyar érdekeltségű nemzetközi kupameccset nevezett meg az UEFA, ez a Fenerbahce-Budapest Honvéd (5-1) Európa Liga-selejtező. Az ügyet kirobbantó bochumi ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a 200 érintett találkozóból 13 magyar bajnoki meccs.