Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport keddi száma szerint Egervári Sándor veheti át Erwin Koeman helyét a magyar futballválogatott kispadján, az olimpiai csapat irányítója azonban eddig csak  edzőkollégái és volt játékosai köréből hallotta, hogy szívesen látnák őt szövetségi kapitányként. Egervári szerint egyelőre sem azt nem lehet tudni, hogy Koeman marad-e a posztján, sem pedig azt, hogy ki dönt majd az ügyben.

"Természetesen én is hallottam innen-onnan, hogy én lehetnék a következő szövetségi kapitány, de ez egyelőre nem több puszta esélylatolgatásnál" - mondta az [origo]-nak Egervári Sándor. "Jelenleg ugyanis nincs elnöke az MLSZ-nek, nem tudni bizonyossággal, hogy ki tölti majd be posztot, mint ahogy azt sem, hogy Csányi Sándor elnökjelöltnek mik a szándékai. Ha tényszerűek akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy Erwin Koemannak még egy évig élő szerződése van, a futballtársadalomban pedig jelenleg mindenki arra vár, hogy megszavazzák új alapszabályt."

Kérdésünkre, hogy pontosan kitől hallotta, hogy ő lehet a következpő kapitány, Egervári azt mondta: edzőkollégái és volt játékosai vetették fel ezt a lehetőséget. "Akikkel korábban már együtt dolgoztam, azok tudják, mire számíthatnak tőlem, ezért ha ők lehetséges kapitányként tartanak számon, az komoly szakmai elismerés a számomra. Korábban is előfordult már, hogy az edzőbizottság engem javasolt, akkor azonban az utolsó pillanatban Lothar Matthäusra esett a választás. De még egyszer mondom, egyelőre azt sem tudhatjuk, hogy a majdani vezetés le akarja-e váltani Erwin Koemant. Jelenleg minden bizonytalan a magyar futballban, ám reméljük, hogy most már rövidesen kitisztul a kép."