Vágólapra másolva!
Felemás fogadtatásra talált a válogatott háza táján a szereplést lemondó Huszti Szabolcs közleménye: Egervári Sándor szövetségi kapitány értékrendjébe nem fér bele, hogy a játékos egy négyszemközi beszélgetést nyilvánosságra hozott, míg Juhász Roland, a válogatott védője szinte mindenben egyetért csapattársával. Juhászt nem lepte meg Huszti döntése, mivel korábban már beszéltek a témáról, és szerinte ha egy játékos ilyen döntést hoz, az jelent valamit.

"Sajnálatosnak tartom Huszti Szabolcs közleményét, az én etikai normámba nem fér bele, hogy valaki egy négyszemközti beszélgetést egy harmadik féllel is megoszt. Ez a megoldás nem szolgálja a válogatott nyugalmát, a közös együttműködést" - mondta az [origo]-nak Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya arról, hogy Huszti csütörtökön egy hosszú, kritikus nyilatkozatban indokolta döntését arról, miért vonul vissza a válogatottból.

Huszti szerint akkor fogalmazódott meg benne a válogatott szereplés lemondása, amikor az angolok elleni felkészülési mérkőzés előtti edzés után Egervári azt mondta neki, hogy motiválatlan. A kapitány azt mondta az esetről, jobbító szándékú észrevétel volt a részéről az akkor Husztinak tett megjegyzés, ugyanis úgy vette észre, hogy a játékos alacsonyabb fordulatszámon mozgott az edzésen.

Ugyanezen a foglalkozáson Király Gábor kicsit túlpörgött, így az edzés után a kapitány mindkettőjükkel beszélt pár percet. Egervári azt mondta, mindkettőjöket alapembernek tartja a csapatnál, és fontos, hogy milyen példát mutatnak a többiek felé. "Fura, hogy ez az eset így csapódott le egy olyan rutinos játékosnál, mint Szabi, de tiszta a lelkiismeretem az akkori beszélgetéssel kapcsolatban" - jegyezte meg Egervári.

"Én nem fogok visszatérni az NB I-be, nem igazolok a Videotonba, hogy sztenderd válogatott lehessek" - írja Huszti a közleményében, de Egervári nevetségesnek és sértőnek tartja a feltételezést, hogy a válogatottnál a fehérváriak mozgatják a szálakat. Huszti kritikaként fogalmazta meg, hogy a válogatott kezdőcsapatában olyan játékos játszik, aki "sosem játszott külföldön, vagy még felnőtt meccse se nagyon van" és "a gyengébb színvonalú magyar bajnokságban szerepel."

Egervári azt mondta, nem akarja kommentálni ezt, de hozzátette, a kezdőcsapat összeállítása a mindenkori kapitány dolga, tiszta a lelkiismerete, mivel a kevésbé rutinos játékosok a teljesítményükkel bizonyították, hogy helyük van a csapatban. Egervári Husztival négyszemközt közölte, hogy a moldávok ellen Dzsudzsák Balázst favorizálta a posztján, mivel a PSV balszélsőjét jobb formában látta, és támadóbb felfogású játékosnak tartja.

"Nem szeretnék válaszokat adni Szabinak, egyáltalán nincs rossz hangulat a válogatottnál, alakulóban van a közösség, ilyenkor az értékrend is változik időnként, ezt tudomásul kell venni, aki ezt nem teszi meg, az kimarad. Az értékrend-változás a játékosok fejlődésének következménye, Koman Vladimir és Elek Ákos így kerültek be a válogatottba, és az ő beválogatásukat a szakemberek, a szurkolók is pozitívan fogadták" - tette hozzá a kapitány, aki nem fél attól, hogy a nemrég lecsillapodó Gera-ügy után Huszti közleménye lavinát indít el, de kijelentette, hosszútávon csak azokra a játékosokra számít, akikben megvan az alázat a közösség és az ország felé.

"Szinte mindenben egyetértek Szabival" - mondta az [origo]-nak Juhász Roland, aki állítása szerint nem lepődött meg Huszti állításain, mert beszélgettek már róla korábban. Juhász azt mondta, tiszteli Husztit azért, amiért őszintén elmondta a véleményét, szerinte előre vinné a magyar futballt, ha mindenki hasonlóan őszinte lenne.

Husztinak Juhász szerint szívügye a válogatott, ezért nem valószínű, hogy motiválatlan lett volna. Juhász önkritikus játékosnak ismeri Husztit, aki elismeri azt is, ha nem meg neki a játék. "Ha egy játékos ilyen döntést hoz, az biztos jelent valamit" - mondta Juhász. Szerinte Husztinak érthető módon nem esett jól, hogy ő fél év eltiltást kapott, amikor otthagyta a válogatottat, Gera Zoltán pedig gond nélkül visszatérhet.

Forrás: EPA
Juhász szerint Husztinak szívügye a válogatott

Juhász szerint ugyanakkor félreérti Huszti szavait, aki azt olvassa ki közleményéből, hogy a válogatottnál kivételeznének a Videoton játékosaival. Szerinte Huszti csak arra utal, hogy a székesfehérvári csapatról mostanában jóval több szó esik, mint más együttesekről. Ennek oka szerinte, hogy ott most elindult egy építkezés, így az ottani játékosok is jobban szem előtt vannak.

Juhász azt mondta: emberileg és szakmailag is nagyon sokra tartja Erwin Koemant, a korábbi szövetségi kapitányt, és nem érti miért hántogatják fel, hogy akkor nem volt csapategység, vagy épp kivételezett néhány játékossal. Juhász szerint az utóbbi időben divat lett szidni azt az együttest, pedig egy évvel ezelőtt még mindenki örült, hogy meghosszabbították Koeman szerződését.

Borbély: Ez kétségkívül egy éles helyzet

"Ha én véleményt mondanék, akkor akaratlanul is állást foglalnék valaki mellett vagy ellen" - mondta az [origo]-nak Borbély Zoltán, az MLSZ elnökségi tagja. Szerinte egyelőre nem volt elnökségi ülés, és nem is tud róla, hogy összehívnának rendkívüli tanácskozást Huszti döntése és állításai miatt. "Ez kétségkívül egy éles helyzet" - mondta Borbély, de szerinte volt már ilyen a magyar válogatottnál. Huszti állításairól az elnökségi tag azt mondta: azok valóságtartalmát nem tudja ellenőrizni, hiszen ő nincs a csapat mellett. A csapaton belüli kérdések szerinte egyébként is a szövetségi kapitányra tartoznak, "szereptévesztés lenne", ha az elnökségi tagok egyenként próbálnának beleszólni abba, hogy ki legyen válogatott vagy ki ne.




A Videoton kivételezett helyzetével kapcsolatban Lázár annyit mondott, őt nem zavarja, hogy mindenki Orbán Viktorral azonosítja a klubot, de hozzátette, a politikus már akkor is kijárt a fehérváriak meccseire, amikor még nem ő volt a kormányfő.

Forrás: MTI
Lázár (balra) Egervárinál mutatkozott be a felnőttválogatottban

"Azt is elmondtam Egervári Sándornak, hogy érdekesnek találom Mezey György szerepét. Amikor hazaértünk Stockholmból, gratulált a Vidi-játékosoknak, majd meglátta Cvitkovics Pétert, tőle azzal búcsúzott: 'Magának majd a keddi meccs után'. Aztán Peti valamiért kezdőként kapott helyet a gárdában, úgy, hogy az azt megelőző két meccsen még a keretbe se került" - írta Huszti a közleményben, amivel azt sugallhatta, hogy Mezey Györgynek, a Videoton edzőjének beleszólása lehet a válogatott összeállításába.

Lázár nem látta ezt a szituációt, de úgy emlékszik, Mezey minden játékosnak gratulált, nem csak a fehérváriaknak, mint ahogy ugyanezt megtette Herczeg András, a Debrecen edzője, és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is. "Nem tudom, Szabi miért emlegette ezt a Videoton-dolgot, engem régóta ismer Egervári Sándor, és nem azért tett be, mert Fehérváron játszom, de azzal tisztában vagyok, hogy nincs olyan kapitány, akinek mindenki egyetértene az összes döntésével" - mondta Lázár.