Vágólapra másolva!
Új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést Debrecen labdarúgócsapata, miután a klub hétfői, éjszakába nyúló igazgatótanácsi ülésén Herczeg András klubmenedzser jelezte: elfáradt, és más jellegű feladatot szeretne végezni a bajnokcsapatnál. Az 54 éves Herczeg szakmai igazgató lesz, az új edzőről várhatóan január 3-án döntenek.

"A DVSC Futball Szervező Zrt. igazgatótanácsa meghallgatta Herczeg András beszámolóját az elmúlt három év munkájáról, a beszámolót elfogadta, és felkérte a szakembert a folytatásra. Herczeg András azonban közölte: úgy érzi, hogy az elmúlt három év klubmenedzseri és az ezt megelőző hároméves, pályaedzőként végzett munkája során elfáradt, és más jellegű feladatot szeretne végezni, de természetesen a DVSC-n belül, nem más klubnál, mint ahogy erről a hírek szóltak" - írta az [origo]-hoz eljuttatott közleményében a DVSC.

"Az igazgatótanács ezt követően - egy korábbi elképzelését megvalósítva - létrehozta a szakmai igazgatói státuszt, betöltésére Herczeg Andrást bízta meg, aki ezt elfogadta. A grémium az ülést felfüggesztette, a folytatásra január 3-án kerül sor. Ekkor pontosítják a szakmai igazgató konkrét feladatkörét, illetve nagy valószínűséggel ekkor kerül sor az új vezetőedző és szakmai stábjának kinevezésére" - tartalmazza a kommuniké.

Az 54 éves tréner 2007 őszén, a cseh Miroslav Beranektől vette át a DVSC-TEVA irányítását klubmenedzserként, munkáját Bücs Zsolt és a szerb Zoran Spisljak segítette. Herczeg András pályaedzőként dolgozott a klubnál 1994-1997, valamint 2004-2007 között, 1997-1998 között pedig vezetőedzőként irányította a csapatot

Az idén nyáron UEFA pro-licences edzői képesítést szerző tréner nem az első csapatnál kap majd feladatokat, hanem az utánpótlás nevelésében számítanak rá. Novemberben a városi közgyűlés a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetői posztjára is Herczeg Andrást nevezte ki a korábbi jelölt visszalépése miatt.

Herczeg irányításával a DVSC-TEVA 2008-ban ezüstérmes lett a bajnokságban, 2009-ben viszont - egy év kihagyás után - újra a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Ebben az évben - magyar csapatként 14 év után először - bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. 2010-ben a trénerrel a klub történetének legsikeresebb évét zárta: a bajnoki címvédés mellett elhódították a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát is. A nemzetközi szereplésben ismét bravúrt értek el azzal, hogy bejutottak az Európa Liga csoportkörébe, ahol az olasz Sampdoria hazai legyőzése után már pontoknak is örülhettek.