Vágólapra másolva!
Decemberben is Dzsudzsák Balázs szerezte a legtöbb gólt a külföldön focizó magyarok közül, de akadt magyar találat az olasz harmadosztályban is, Belgiumban pedig hárman is bevették a kaput. Ilyen volt a magyar idegenlégió decemberi teljesítménye.

Az Anderlecht magyar középhátvédje, Juhász Roland hét mérkőzést játszott decemberben, és ez a szám még nagyobb is lehetett volna, ám a Lokeren elleni bajnokin, illetve a Hajduk Split elleni Európa Liga-mérkőzésen kisebb sérülése miatt nem szerepelhetett. A többit viszont végigjátszotta, és a Lierse elleni bajnokin megszerezte második gólját a szezonban, ezúttal is egy pontrúgást követő fejesből volt eredményes. Ezen a mérkőzésen a másik csapatban is akadt magyar, Kovács Péter az utolsó nyolc percre állt be, vagyis túl sokat nem tudott hozzátenni együttese teljesítményéhez. A következő fordulóban azonban már kezdő volt, és a Kortrijk ellen gólt is szerzett, a tizenhatos vonaláról bombázott a felső sarokba. A belgiumi magyar légiósok remek hónapját Tőzsér tette teljessé, aki a Genk színeiben az Eupen 5-1-es legyőzéséből vette ki a részét egy góllal (a videón 2:52-től).

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=quvFzZxr1dr2y9Q4


Belgiumban tehát három magyar gólszerzőt ünnepeltek, Dzsudzsák Balázs pedig egymaga háromszor volt eredményes a hónapban. A PSV Eindhoven csillaga kétszer is a Roda ellen talált be, egyszer a bajnokságban, egyszer pedig a kupában, ezenkívül a Heracles Almelo drukkereit is elszomorította. Az ő esetében nem számít meglepetésnek, hogy gólt szerez, a NAC Breda profija, Fehér Csaba viszont nem túl gyakran eredményes. Az Utrecht ellen azonban ő is gólt szerzett, ami utoljára februárban sikerült neki a holland élvonalban.

Stieber, a gólpasszkirály

Angliában egyetlen magyar gól sem született, pedig mérkőzésekben nem volt hiány. A Fulham színeiben Gera Zoltán három találkozót játszott végig, a Stoke City ellenit viszont már csak a kispadról nézhette, a másodosztályban pedig Priskin Tamás szorult a tartalékok közé az Ipswich Townnál, miután edzője, Roy Keane elégedetlen volt a teljesítményével. Más kérdés, hogy Keane-t aztán január első napjaiban az eredménytelenség miatt menesztették.

A Bundesligában viszont volt egy gólszerző honfitárs, Szalai Ádám talált be az év utolsó bajnokiján a St. Pauli ellen, negyedik találatát ünnepelte a szezonban. Négy gól fél idény alatt nem sok, de hogy a Mainz támadója nem játszott rosszul az ősszel, azt bizonyítja, hogy a Kicker ranglistáján a nyolcadik helyen áll a csatárok között, megelőzve például a jóval eredményesebb dortmundi Lucas Barriost.

A másodosztályú Alemannia Aachenben futballozó Stieber Zoltán decemberben nem a góljaival, hanem a gólpasszaival hívta fel magára a figyelmet, hármat is adott, ebből kettőt az Arminia Bielefeld ellen úgy, hogy csak az 56. percben állt be. Összesen már tíz gólpasszt osztott ki, és mivel négyszer be is talált, így vezeti a Bundesliga 2 kanadai ranglistáját. A Kicker ranglistáján is ott van az élmezőnyben a középpályások között, míg a kapusoknál az 1860 Münchenben védő Király Gábor a negyedik.

Vadócz és Pintér nagy elődök nyomában

A spanyol bajnokság 16. fordulójában Pamplonában történelmi mérkőzésre került sor, még ha a helyi drukkerek ezzel valószínűleg nem is voltak tisztában. Az Osasuna és a Zaragoza egy unalmas 0-0-t játszott egymással, ám a hazaiaknál Vadócz Krisztián, a vendégeknél pedig Pintér Ádám egyaránt kezdő volt, márpedig utoljára 46 évvel ezelőtt, 1964-ben fordult elő, hogy a Primera Divisiónban két magyar egymás ellen játsszon. Az egyiket Kocsis Sándornak, a másikat Kubala Lászlónak hívták.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az olasz élvonalban is hasonlónak legyünk szemtanúi, hiszen a Sampdoria-Genoa városi rangadón az egyik oldalon Koman Vladimir, a másikon Rudolf Gergely érdekelt, a meccset azonban az időjárás miatt elhalasztották. Az olasz labdarúgópályák így sem maradtak magyar gól nélkül: a harmadosztályban ugyanis a Foggiában szereplő Varga Roland eredményes volt a Cosenza ellen (a videón 0:30-tól). A csapat egyébként 18 forduló után a hatodik helyen áll a tabellán - az ötödik pozíció már osztályozót jelent.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=nP0UK7sC8hzz6ZJF


A magyar idegenlégió decemberi teljesítménye számokban

A név után a játékos klubja, posztja szerepel, majd a hónapban játszott mérkőzései (forduló, ellenfél, eredmény, pályán töltött percek és szerzett gólok száma), végezetül a szezonbeli bajnoki összteljesítménye (mérkőzés/gól) olvasható.

Babos GáborNEC Nijmegen (holland)k17.Ajax Amsterdam1-1--3/0
18.Willem II3-1--3/0
Bodor BoldizsárRoda JC (holland) h17.VVV Venlo4-0--13/0
18.ADO Den Haag1-1--13/0
19.PSV Eindhoven1-333-14/0
KPSV Eindhoven1-371-
Bogdán ÁdámBolton Wanderers (angol)k 16.Manchester City0-3--3/0
17.Blackburn Rovers2-1--3/0
18.Sunderland AFC0-1--3/0
19.West Bromwich Albion2-0--3/0
20.Chelsea0-1--3/0
Busai Attila FC Wil (svájci) kp15.Schaffhausen2-1--11/0
Buzsáky Ákos Queen's Park Rangers (angol) kp21.Watford1-3--9/0
22.Leeds United2-0--9/0
23.Swansea City4-0--9/0
24.Coventry City2-0--9/0
Dzsudzsák BalázsPSV Eindhoven (holland)kp ELSampdoria2-190-
17.Heracles Almelo5-290117/9
18.De Graafschap0-090-18/9
ELMetaliszt Harkiv0-11-
19.Roda Kerkrade3-182119/10
KRoda Kerkrade3-1871
Feczesin Róbert Brescia (olasz)cs 15.AC Milan0-3--1/0
16.Sampdoria1-0--1/0
17.Catania0-137-2/0
Fehér Csaba NAC Breda (holland) h17.Escelsior Rotterdam3-190-10/0
18.FC Utrecht3-190111/1
19.Vitesse1-190-12/1
Filkor Attila Triestina (olasz) kp18.Cittadella1-4--13/1
19.Torino0-1--13/1
20.Vicenza0-2--13/1
Futács MárkóIngolstadt (német) cs15.Erzgebirge Aue1-112-13/1
16.1860 München1-16-14/1
17.Osnabrück1-27-15/1
Fülöp Márton Ipswich Town (angol) k20.Swansea City1-3--17/0
21.Preston North End1-0--17/0
22.Leicester City3-090-18/0
Gera Zoltán Fulham FC (angol) kp16.Arsenal1-290-16/1
17.Sunderland0-090-17/1
19.West Ham United1-390-18/1
20.Stoke City2-0--18/1
Gyepes Gábor Cardiff City (angol)h20.Preston North End1-1--16/0
21.Middlesbrough0-190-17/0
23.Coventry2-022-18/0
24.Watford1-4--18/0
Horváth Gábor NAC Breda (holland) h17.Escelsior Rotterdam3-190-9/0
18.FC Utrecht3-190-10/0
19.Vitesse1-190-11/0
Huszti Szabolcs Zenit Szankt-Petyerszburg (orosz) kpELAnderlecht3-1181
ELAEK Athén3-014-
Juhász RolandRSC Anderlecht (belga)hELZenit1-390-
18.Zulte Waregem2-190-16/1
19.SC Lokeren0-0--16/1
ELHajduk Split2-0--
20.FC Bruges2-090-17/1
21.Liersek SK6-090118/2
22.KV Kortrijk2-090-19/2
Király Gábor 1860 München (német) k15.Hertha BSC1-090-15/0
16.Ingolstadt1-190-16/0
17.Paderborn0-190-17/0
Koman VladimirSampdoria (olasz)kp ELPSV Eindhoven1-268-
15.Bari3-069-13/1
16.Brescia0-135-14/1
ELDebrecen0-290-
Kovács JánosHereford United (angol)h 20.Bradford City0-190-7/1
22.Wycombe Wanderers1-290-8/1
Kovács Péter Lierse SK (belga) cs 19.KV Kortrijk3-190-12/2
20.RC Genk1-1--12/2
21.Anderlecht0-68-13/2
22.Westerlo2-190114/3
Leandro Omonia Nicosia (ciprusi) kp13.Apollon Limasszol3-1--12/1
14.AEK Larnaca2-090-13/1
15.Ethnikosz Ahnasz0-090-14/1
Németh Krisztián Olympiakosz (görög) cs13.AO Kavala1-0--1/0
14.Atromitosz2-129-2/0
15.Larissza1-0--2/0
KAszterasz Tripolisz1-0--
Pintér Ádám Real Zaragoza (spanyol) h14.Almería1-1--4/0
15.Real Madrid1-35-5/0
16.Osasuna0-090-6/0
Posza ZsoltDoxa Katokopiasz (ciprusi)k13.Olympiakosz Nicosia0-190-13/0
14.Apollon Limasszol1-190-14/0
15.AEL Limasszol0-390-15/0
Priskin Tamás Ipswich Town (angol) cs20. Swansea City1-366-18/3
21.Preston North End1-016-19/3
22.Leicester City3-0--19/3
Rudolf Gergely Genoa (olasz) cs15.Lecce3-14-11/1
16.Napoli0-145-12/1
Stieber Zoltán Alemannia Aachen (német) kp15.Oberhausen2-184-15/4
16.Fortuna Düsseldorf0-090-16/4
17.Arminia Bielefeld3-134-17/4
KEintracht Frankfurt1-1--
Szabics Imre Sturm Graz (osztrák) cs18.LASK Linz5-090-18/5
19.Red Bull Salzburg1-246-19/5
Szalai Ádám Mainz (német) cs15.Eintracht Frankfurt1-257-15/3
16.Schalke 040-130-16/3
17.St. Pauli4-290117/4
Szatmári Lóránd Salernitana (olasz) kp16.Reggiana1-1--12/1
17.Gubbio1-390-13/1
18.Sorrento1-468-14/1
Szélesi Zoltán Volosz (görög) kp13.Skoda Xanthi0-1--8/0
14.Arisz Szaloniki1-190-9/0
15.Panathinaikosz1-090-10/0
Szentpéteri ViktorSliema Wanderers (málta)k10.Birkirkara2-2--8/0
11.Marsaxlokk1-1--8/0
12.Hamrun Spartans3-2--8/0
Tamási Zsolt Virtus Lanciano (olasz) kp16.Barletta2-0--5/0
17.Nocerina1-2--5/0
18.Foligno2-135-6/0
Tímár Kisztián Plymouth Argyle (angol) h20.Exeter City2-0--6/0
23.Notts County1-1--6/0
Torghelle SándorFortuna Düsseldorf (német)cs15.Karlsruher SC1-0--11/1
16.Alemannia Aachen0-0--11/1
17.Greuther Fürth1-0--11/1
Tóth Balázs VVV Venlo (holland) kp17.Roda Kerkrade0-490-15/1
18.Heracles Almelo2-290-16/1
Tőzsér DánielRC Genk (belga)kp18.Germinal Beerschot1-070-18/2
19.KAS Eupen5-189119/3
20.Lierse SK1-188-20/3
22.SC Lokeren2-290-21/3
Vadócz Krisztián Osasuna (spanyol) kp14.Barcelona0-3--10/1
15.Valencia3-390-11/1
16.Zaragoza0-068-12/1
Vanczák Vilmos FC Sion (svájci) h17.Grasshoppers2-090-14/3
18.Neuchatel Xamax3-090115/4
Varga Roland Foggia (olasz) cs16.Taranto1-275-10/1
17.Cosenza1-290111/2
18.Cavese2-151-12/2
Vass Ádám Brescia (olasz) kp15.AC Milan0-390-8/0
16.Sampdoria1-073-9/0
17.Catania0-1--9/0
Waltner Róbert Mattersburg (osztrák) cs18.SC Magna0-15-15/1
19.Austria Wien1-218-16/1
Zsidai LászlóFC Volendam (holland)kp16.FC Eindhoven0-058-14/1
KFC Utrecht0-0--


Légiós történetek

Babost Bredában is szerették

A jelenleg sérült Babos Gábor négy és fél éve a NEC Nijmegen kapusa, 168 bajnokin lépett pályára a csapatban. De nem ez az egyetlen holland egyesület, ahol száznál többször szerepelt: 2000 és 2004 között a NAC Bredában összesen 126 bajnoki mérkőzésen védett. Nem is akárhogyan: a 2003-2004-es idényben az Eredivisie legjobb kapusának választották, és ez után igazolta le a Feyenoord. A bredai drukkerek akkor a nevét skandálva búcsúztatták.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CbM2K0GqnVKyXs1d


Gólkirályság az izraeli másodosztályban

Az 1990-es évek második felében a magyar játékosok rendkívül kedveltek voltak Izraelben, olyannyira, hogy nemcsak az élvonalban, hanem a másodosztályban is több honfitársunk szerepelt. Czéh László 1995 és 2001 között öt különböző klubban is focizott a Szentföldön, de a legjobban a Maccabi Netanyában ment neki a játék. Az 1998-99-es idényben a második vonalban 19 találatot ért el, amivel nemcsak gólkirály lett, hanem őt választották meg a bajnokság legjobb játékosának is, a csapat pedig feljutott az élvonalba.

A berlini Bozsik

A Német Kupát két magyar játékosnak is sikerült elhódítani: Détári Lajos az Eintracht Frankfurttal, Lisztes Krisztián pedig a Stuttgarttal és a Werder Bremennel is kupagyőztes volt. De akadt még egy magyar, aki közel került ehhez: a 2000-2001-es idényben a harmadosztályú Union Berlin bejutott a fináléba, és a fővárosiak keretében ott volt Bozsik Levente is. Igaz, túl sok lehetőséget nem kapott, a bajnokságban tíz meccsen szerepelt a Regionalligát megnyert gárdában, a kupadöntőt pedig csak a lelátóról nézhette. De ha az Union megnyerte volna a Schalke elleni finálét, akkor ő is kupagyőztesnek mondhatta volna magát. A végeredmény 2-0 lett a gelsenkircheniek javára.

Az első magyar gól az angol élvonalban

Gera Zoltán 2004 nyarán szerződött a Ferencvárosból az angol West Bromwich Albionba, és első találatára nem kellett sokat várni. A harmadik fordulóban csapata a Tottenham Hotspurt fogadta, és Gera ezen a találkozón került be első alkalommal a kezdő tizenegybe. Hamar meghálálta a bizalmat, hiszen már a harmadik percben megszerezte első gólját a WBA-ban - ami egyben az angol élvonal történetének első magyar találata volt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3Gei8ayZLC8BRC98


www.global-soccer.eu