Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-bajnokság hétvégi hőse az újpesti Lázár Bence volt: a 20 esztendős támadó élete első élvonalbeli találkozóján két gólt szerzett, és ezzel győzelemre vezette a lila-fehéreket. Az NB I-ben az 1969-es idény óta egyetlen futballista sem tudott debütálásakor mesterhármast elérni, duplázóból azonban akadt néhány.

1969 nyara óta Lázár a 15. olyan játékos, aki első élvonalbeli mérkőzésén duplázni tudott, nála fiatalabban ez a bravúr csak egyvalakinek sikerült. A Videoton csatára, Babai László 1989 májusában mindössze 19 esztendős volt, amikor a Tatabánya elleni idegenbeli találkozón, 1-0-s hazai vezetésnél az 57. percben pályára küldték.

A cserejátékos rögtön az első labdaérintéséből gólt szerzett, majd a hajrában ő biztosította be a 3-1-es győzelmet. A remek rajtot azonban nem követte hasonló folytatás: Babai a későbbiekben csak egy gólt szerzett, és mindössze 14 alkalommal lépett pályára az NB1-ben.

Az egyik legemlékezetesebb bemutatkozás a ferencvárosi Szenes Sándor nevéhez fűződik, aki élete első élvonalbeli találkozóján az ősi rivális Újpest ellen duplázott. A mérkőzést az 1989-90-es idény első fordulójában játszották, a lila-fehérek bajnokként fogadták a Fradit, amelynek kispadján új edző ült: Nyilasi Tibor. Az FTC-ben egyébként Lipcsei Péter is ekkor játszotta első találkozóját, a végeredmény pedig 5-0 lett a vendégeknek úgy, hogy a szünetben már 4-0-ra vezettek.


Az akkor 23 esztendős Szenes technikai értelemben idegenlégiósnak számított, hiszen román állampolgárságú, erdélyi magyarként érkezett a Fradiba. Ugyanez igaz Oláh Lórántra is, aki Szerbiában született, és csak nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot, de bemutatkozásakor még légiósnak számított.

Mindez azt jelenti, hogy 1990 óta csak két olyan játékos volt, aki álombemutatkozását követően azonnal pályára is léphetett volna a magyar válogatottban. Lázáron kívül ez még Pölöskey Péterre igaz, akit a Ferencváros Zalaegerszeg elleni hazai bajnokiján cseréltek be 2009 augusztusában, amit a támadó két góllal hálált meg.


Pölöskey azóta sem tudott betalálni az élvonalban, többnyire a Fradi második csapatában játszik, igaz, ott rendkívül eredményesen - ebben az idényben nyolc találatot ért el.

A statisztikát végigböngészve feltűnő, hogy az 1969 óta született tizenöt újoncduplából öt is olyan találkozón esett, ahol a Kaposvár volt az egyik csapat. Három alkalommal kaposvárinak sikerült ilyen jól letenni a névjegyét az NB1-ben, kétszer pedig az ellenfélnél akadt ilyen kiemelkedő teljesítmény.

Összeállításunk a Futball-adattar.hu segítségével készült.

Első NB I-es mérkőzésükön duplázók az 1969-es idény óta:

Bálint László221973. 08. 19.Csepel - Pécsi MSC 2-3
Burcsa Győző211975. 08. 30.Kaposvár - Vasas 2-0
Rózsavölgyi László?1977. 10. 01.Vasas - Kaposvár 3-1
Török László221979. 06. 06.Vasas Izzó - Salgótarján 4-2
Árky Lajos221982. 02. 27.Volán - Ferencváros 3-4
Babai László191989. 05. 14.Tatabánya - Videoton 1-3
Szenes Sándor231990. 08. 18.Újpest - Ferencváros 0-5
Lucian Popescu211994. 03. 05.Győr - Vasas 3-2
Danut Frunza291999. 08. 06.Diósgyőr - Nyíregyháza 2-2
Marius Sumudica312002. 08. 03.Debrecen - Dunaferr 3-2
Oláh Lóránt252004. 08. 07.Kaposvár - Vasas 3-2
Pölöskey Péter212009. 08. 01.Ferencváros - Zalaegerszeg 4-1
Bojan Pavlovic252010. 07. 31.Zalaegerszeg - Kaposvár 3-5
Goran Maric262010. 08. 20.Pápa - Haladás 5-1
Lázár Bence202011. 02. 26.Újpest - Kaposvár 3-2

A játékos neve után az életkora, NB1-es bemutatkozásának időpontja olvasható, csapatát vastag betűvel jelöltük.

www.global-soccer.eu