Vágólapra másolva!
Ahogy a Fradi-szurkolók szerint a klub nemzeti kincs, úgy az elmúlt bő húsz évben kincskeresők sokasága próbálkozott különböző módszerekkel az Üllői úton, hogy befektetőként csapathoz, ingatlanhoz, népszerűséghez jusson. Pártpénzeken át a magántőkéig, hazai befektetőktől a külföldi szerencsevadászokig sokan igyekeztek meglovagolni az FTC nevet, a klub azonban csak elvétve jött ki jól a nagy ígérgetésekből.

A rendszerváltozást több egyesülethez hasonlóan a Ferencváros is megsínylette, az együttes állami támogatás híján különböző szponzori segítségekben reménykedve vágott neki a kilencvenes éveknek, azonban se a Hargita Kft. tulajdonosa, Magyar Ernő, se a francia Jean-Claude Bras nem tudott javítani a helyzeten. Pedig utóbbi 1991-ben 25 millió forinttal érkezett, úgy gondolta, ez elég csali lehet a stadion körüli területek megszerzésére - neki akkor nem jött össze a terv, a klub ugyanis nem ment bele a Bras által kigondolt magyar-francia vegyesvállalat létrehozásába.

Plusz 500 millióból mínusz 500 millió

1994-ben a Kordax és annak vezetője, Kelemen Iván invesztált a hírek szerint százhúszmilliót a klubba, a cég bukását pedig az 1995-ös Bajnokok Ligája-sikerért kapott 508 millió forint kompenzálta. Ez az összeg a sikeres gazdálkodás feltételeit teremthette volna meg, ám a költségek, illetve a prémiumok kifizetése mellett a maradék összeget elnyelte a Fradisták a Fradiért Alapítvány, de nem tudni, mi lett a sorsa az 1995 szeptemberében 32 milliós tőkével létrehozott Fradi Befektetési Rt-nek sem.

Közben a köztartozások felhalmozódtak, a csapat ugyan évekre elintézhette volna a pozitív mérleget, ha nem bukja el bután a Göteborg elleni 1996-os BL-selejtezőt. Így 1997 végére szinte annyi volt az adósság, mint amennyit két évvel korábban a BL-siker a konyhára hozott.

A válságból való kilábalásra az hozott volna megoldást, ha egy befektető segítségével a labdarúgó-szakosztály leválhatott volna az egyesületről. A klub 1998. január 12-én foglalkozott a befektetni szándékozó cégek (IMG, ENIC, Dicobe) pályázatának értékelésével. A világ egyik legismertebb sportmarketingcége, az IMG ötszázezer dollárt ígért, ehhez képest az amerikai-olasz Dicobe hihetetlennek tűnő, 35 millió dollárt kínált. A cég azonban egy nappal az aláírási határidő előtt visszalépett a szerződéstől.

Torgyántól Várszegiig

Jöttek a kisgazdák, 1999-től Torgyán József földművelésügyi miniszter vette kézbe az irányítást, pletykák szerint három év alatt egymilliárd forint érkezett a klubhoz, köszönhetően a tárcához kötődő vállalatokra erőszakolt reklámszerződéseknek.

Forrás: MTI

Torgyán 2001 februárjában történt távozása után Furulyás János tért vissza, aki 2006-ig elnök is maradt. Az év februárjában lemondott, a közben eltelt időben pedig jobbára hasztalan próbált befektetőt szerezni. A Sport Plusz szerint 1,4 milliárdos vagyonával az ötödik leggazdagabb futballvezérnek számított akkoriban, de azt nem lehet tudni, mely vállalkozása hozott neki ennyit a konyhára.

Két nyugodt év mégis jutott a zöld-fehéreknek a Furulyás-éra elején, miután Várszegi Gábor 2001. július 21-én a Fradi tulajdonosa lett. A szerződés értelmében négy év alatt részletekben fizetendő 2,4 milliárd forintért vásárolta meg a labdarúgócsapatot működtető kft. üzletrészének 80 százalékát. Az MTK-t is támogató üzletember azonban nem tetszett a szurkolóknak, rendszeresen antiszemita megnyilvánulások célpontja volt, majd 2003. május 30-ai események után úgy döntött, hogy elhagyj a klubot: a Debrecen elleni mérkőzés után a felvadult drukkerek törtek-zúztak, játékost és edzőt vertek. Várszegi júliusban távozott.

"Várszegi tönkretette a Fradit" - hangzott ekkor az általános szurkolói vélemény, pedig a csapat a 2001/02-es, majd a következő szezonban is második lett a bajnokságban, utóbbi idényben a Magyar Kupát is megnyerte, és az anyagi vállalásait is teljesítette.

Forrás: MTI

A Celladam-csoda sem segített

2003 novemberében Furulyás bejelentette: a Celladam tulajdonosa, Kovács Ádám menti meg az egyesületet. A cég három éven keresztül évi 400 millió forinttal szponzorálta volna a Ferencvárost, majd további 300 millió kifizetésével tulajdonossá vált volna. Csakhogy Kovács már az első részletet sem fizette ki, így 2004. március 25-én felmondták a vele kötött szerződést, a klub egy árva fityinget sem látott ez idő alatt.

Egy hónapra rá a Fradi néhány órára ír befektetők kezébe került. Mellébeszélések, cáfolatok és sajtóhírek után azonban kiderült, voltak ugyan tárgyalások, ezek azonban nem vezettek eredményre.

Ekkoriban már nyilvánvaló volt: a reménytelenségből az jelentene kiutat, ha az FTC és az állami szervek megállapodása alapján sikerülne értékesíteni az Üllői úti stadion és a hozzátartozó hathektáros terület vagyonkezelői jogát. Ám a következő időszakban csupa hamvába holt kísérletben merült ki a befektető-keresés. A TDZ Kft. nem tudott bankgaranciát bemutatni, bár hárommillió forint jegyzett tőkéje ellenére ötvenmilliárdos fejlesztést ígért, a Torre Rioja Madrid SA pályázatát pedig tartalmi és formai érvénytelenség miatt elutasították.

Borisz Abramovics rossz tréfája

Aztán a szlovák Artmedia tulajdonosa, Ivan Kmotrík médiavállalkozó is ellátogatott az Üllői útra, eredménytelenül, de sokáig nagy esélyesnek tűnt az OTP is, amely azonban végül meg sem próbálkozott a vásárlással.

2006 elején távozott Furulyás, az év végén még egy rossz tréfát is elsütöttek a patinás klub kárára. A Malévet megvásárló orosz üzletembertől, Borisz Abramovicstól megkérdezték, hogy névrokona, a Chelsea-tulajdonos Roman példája alapján nem venné-e meg a Ferencvárost? "Miért is ne?" - felelte félvállról Borisz Abramovics, hogy aztán többször is magyarázkodnia kelljen, mert nem gondolta komolyan.

Az FTC elnöksége levélben lemondásra szólította fel Ináncsy Miklós elnököt, majd másnap a klub egykori ismert labdarúgói is kiáltványt fogalmaztak meg. A Rudas Ferenc, dr. Fenyvesi Máté, Albert Flórián, Máté János, Mucha József, Bánki József, ifjabb Albert Flórián és Lipcsei Péter nevével fémjelzett petíció szövege kínosan ismerős ma is: "Mutassuk meg újra a világnak, hogy össze tudunk fogni, hogy közösen nagy dolgokra vagyunk képesek. Lesz még újra bajnok a Fradi, lesz még újra kupagyőztes, lesznek újra rangadók az Üllői úton. Azonban az első rangadót nekünk, a Ferencvárosi Torna Clubot szeretőknek kell megnyerni a közöny, a széthúzás, a külső rosszakarók ellen."

McCabe megérkezése

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2007. június 27-én írta ki 4,16 milliárd forintos limitáron újabb, immár a harmadik pályázatot a stadion és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának értékesítésére. Az FTC Zrt. részvényei 800 millióba kerülnek, a létesítmény használati joga 1,8 milliárdot ér, a stadion felújítása pedig 1,440 milliárdba kerülne - így összességében a Ferencvárost 8,2 milliárd forintért lehetett megvásárolni.

2007 júliusában a Guardian szellőztette meg először a hírt, hogy a Sheffield United tulajdonosa, Kevin McCabe hajlandó lenne erre, és öt éven belül szeretné csapatában látni a tehetséges magyar játékosokat, ennek egyik feltétele, hogy az üzletember vezette cégcsoport, a Scarborough megnyerje a magyar klubért kiírt pályázatot.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

2008. február 13-án a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács érvényesnek és eredményesnek nyilvánította az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ajánlatát - a másik két pályázó, a Neuchatel Financial Ltd. és a ECHO-Building Ingatlanhasznosító Kft. a kiírásnak sem formai, sem tartalmi szempontból nem felelt meg. Huszonnégy órával később a klubnál már arról beszéltek: a labdarúgócsapat három éven belül a Bajnokok Ligája-selejtezőjében szerepelhet.

Április 9-én a felek aláírták a befektetői szerződést az Üllői úti hat plusz két hektáros ingatlan tulajdonjogának értékesítéséről, az állam 3,45, a klub 2,3 milliárd forinthoz jutott.

McCabe távozása

McCabe két és fél év után tavaly november 9-én jelentette be, hogy részben vagy egészben értékesítené a zrt. részvényeit, majd többek között egy orosz lapban is meghirdette a futballcsapatot, és többször találkozott Tarlós Istvánnal annak reményében, hogy a főpolgármester segíthet befektetőt találni.

Idén január 31-én kiadott egy hosszú közleményt, amelyben beszámolt a Magyarországon szerzett keserű tapasztalatairól, és részletezte, milyen tényezők miatt döntött úgy, hogy túlad a futballklubon.

Február 17-én FTC Labdarúgó Zrt. csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a tulajdonos végelszámolást javasolt a cég számára, ebbe viszont a ferencvárosi egyesület nem egyezett bele. Kubatov Gábor, az FTC alelnöke azt mondta: a klub visszavásárolná a labdarúgócsapatot a zrt.-től, ennek azonban előfeltétele, hogy a mostani tulajdonos addig is tovább finanszírozza az együttest.

A vevő azonban nem a klub lett, az FTC Zrt. részvényeit 94 százalékban birtokló McCabe február 22-én közleményben számolt be arról, hogy Berki Krisztián cége, a BK Management Group Kft. átvette az irányítást. Két nappal később a régi-új FTC-vezérigazgató közölte, hogy cége jelképes megveszi az angol üzletembertől a részvényeket, az Üllői úti ingatlanok ugyanakkor maradnak McCabe tulajdonában.

A januári fizetésüket egyelőre hiába várják a futballklub alkalmazottai.