Vágólapra másolva!
Bácsi Sándor legenda lett az Újpest labdarúgócsapatánál, ennek alkalmából a klub hivatalos shopjában dedikált a szurkolóknak a Siófok elleni bajnoki előtt. A lilák egy másik legendájának fia, ifj. Bene Ferenc kevés olyan robbanékony játékost látott, mint Bácsi.

Bácsi Sándor is a fényképével ellátott Legenda pólót kapott Újpesten, ezzel csatlakozott Szusza Ferenchez, Göröcs Jánoshoz, Bene Ferenchez és Törőcsik Andráshoz. A klub korábbi csatára az Újpest Shopban várta a szurkolókat, beszélgetett velük és dedikálta nekik a pólót, és az egyéb ereklyéket.

"Még kis taknyos gyerek voltam, amikor az ellenfél kapuja mögött szedtem a labdát Bácsi Sándornak. Kevés olyan robbanékony játékost ismertem, mint őt" - mondta az [origo]-nak ifj. Bene Ferenc, a klub másik legendájának fia.

Dr. Kovács István, az Újpest korábbi szakmai igazgatója is vett egy mezt, amit aláíratott barátjával, Bácsival: "Amellett, hogy Sanyi egy remek játékos volt, kiváló ember is. Soha nem felejtem el, hogy amikor a feleségemmel a házassági évfordulónkat ünnepeltük, akkor csináltatott nekünk aranyból egy szívmedált, amelyet középen ketté lehetett törni, ez mindent elárul róla."

Fotó: Mudra László [origo]

"Szlovákiából járok át Újpestre, tizenhét éve minden meccsen itt vagyok, nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy találkozhatok Bácsi Sanyival, aki a kilencvenes évek egyik legjobb magyar csatára volt, csak jó emlékeim vannak róla" - válaszolta kérdésünkre az egyik szurkoló, aki egy mezt íratott alá a legendával.

Bácsi Sándort nemcsak újpesti szurkolók ismerték el. "Bevallom, nem vagyok Újpest-drukker, a fiamat hoztam el, ő nagyon szerette volna aláíratni a sálját Sanyival, akit nagyon nagy játékosnak tartottam. A Törőcsik utáni éra legjobb újpesti csatára volt, sokkal nagyobb karriert is befuthatott volna, mint amennyire vitte."