Vágólapra másolva!
Kevés helyzetet dolgozott ki, mégis két gólt lőtt a holland labdarúgó-válogatott a Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtező első félidejében. Előbb Rafael van der Vaart, majd Ibrahim Afellay használta ki a magyar védelem hibáit, a második félidőben pedig Kuytnek és Van Persie-nek is már csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát.

A vb-ezüstérmes vendégek az első helyzetükből betaláltak. Wesley Sneijder egy szép csel után remek ütemben passzolt Rafael van der Vaarthoz, akiről teljesen megfeledkeztek a védőink, a Tottenham játékosa pedig megszerezte a vezetést a hollandoknak.

Van der Vaart gólja

Nem úszta meg az első félidőt egy kapott góllal a magyar válogatott. Az utolsó percben a felhúzódó jobb hátvéd, Van der Wiel pontosan adott be Afellaynak, a magyar csapat védekezése elcsúszott, így a Barcelona játékosa teljesen egyedül kapta meg a labdát, és ballal a kapuba bombázott.

Afellay gólja

Az 53. percben a ziccerben kilépő Van Persie önzetlenül Kuyt elé tálalt, a Liverpool klasszisának csak az üres kapuba kellett passzolnia.

Kuyt gólja

A negyedik gól a 64. percben jött, Van der Wiel ment el ismét a jobb oldalon, Van Persie elé tálalt, az Arsenal csatára pedig magabiztosan értékesítette a helyzetet.

Van Persie gólja