Vágólapra másolva!
A Videoton 1-0-ra kikapott a Paks otthonában a labdarúgó NB I-ben. A vendégek vezetőedzője, Mezey György szerint el kell gondolkodni ezen a vereségen.

"Nem volt nehéz mérkőzés. Az első félidőben elemi hibákat vétettünk, az egyiket kihasználták a paksiak, akik megérdemelten nyertek. Nincs ok az elkeseredettségre, de azért el kell gondolkodnunk" - mondta Mezey György a mérkőzést közvetítő SportTV-nek.

Kis Károly, a Paks vezetőedzője a sérültek helyére beugró játékosokat dicsérte. "Voltak hiányzóink, de a helyettesek nagyon jól játszottak.A Ligakupa-győzelem után azt mondtam, hogy minden meccsen úgy kell játszanunk, mint ha az egy kupadöntő lenne, ez a Videoton ellen hatványozottan igaz volt, és szerencsére be is jött."