Vágólapra másolva!
Még nem került pont a jelenlegi legjobb magyar futballistának tartott Dzsudzsák Balázs átigazolási ügyére, amely akár a jövő hétig elhúzódhat. A játékos menedzsere, Vörösbaranyi József azt nyilatkozta, Dzsudzsák nem érti, miért gyűlölködnek a szurkolók az interneten az átigazolásával kapcsolatban.

Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport internetes kiadásának csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem mondhat csapatnevet, de jelezte, még folynak "bizonyos tárgyalások, melyek még nem zárultak le". A menedzsert az [origo]-nak többszöri próbálkozásra sem sikerült elérni.

A holland PSV Eindhoven balszélsője az egyelőre meg nem erősített hírek szerint az orosz Anzsi Mahacskalához szerződik, és szerdán részt is vett Rómában a szerződés aláírásához szükséges orvosi vizsgálatokon.

A játékosügynök beszélt arról is, hogy sem ő, sem pedig a játékos nem érti a hirtelen támadt gyűlölködést, amely az interneten a különböző fórumokon, közösségi oldalakon megjelenő hozzászólásokból árad. Ezekben azért bírálják Dzsudzsákot, mert ismertebb és nagyobb múltú nyugati csapatok helyett egy gazdag dagesztáni klubot választott.

"Dzsudzsák Balázs nem érti, mi az oka a felé áradó gyűlöletnek, ezért nem is szeretne nyilatkozni" - mondta Vörösbaranyi. "A pályafutásáról neki kell döntést hoznia, ha rosszul dönt, akkor ő viseli majd a döntés következményeit is, de ez az ő ügye. Érthetetlen, hogyan csaphat át ilyen mélységes gyűlölködésbe az, ha egy magyar futballista egyik külföldi csapattól a másikhoz szerződik."

Dzsudzsák átigazolásáról az [origo] sport Facebook-oldalán is rengetegen mondták el véleményüket, és a nagy többség ott is csalódottan vette tudomásul, hogy topligában szereplő klub helyett egy dagesztáni csapatban folytatja a szélső.