Vágólapra másolva!
Orosz Pál, a Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a DIGI Sport Reggeli Start című adásában beszélt a Ferencváros anyagi helyzetéről, a játékoskeret átalakításáról és a focisták fizetéséről is. A visszatérő Lisztes Krisztián mellett két brazil csatár pótolhatja a távozott csatárkettőst, André Schembrit és Marek Heinzet, de Lázok János ügye sem lefutott még, míg Orosz a legnagyobb erősítésnek a holland Mark Ottent tartja.

"Minden játékos megkapta az elmaradt fizetését, még a prémiumokkal van egy minimális elmaradásunk, de ígéretet tettem nekik arra, hogy július hetedikéig kiegyenlítjük ezt is. Ezen kívül van még néhány közműtartozásunk, amely az elmúlt években felhalmozódott" - mondta Orosz Pál, aki arra a kérdésre, hogy honnan szereztek pénzt, azt válaszolta, hogy folyamatosan tárgyalnak különböző szponzorokkal. Ezek a támogatók azonban nem feltétlenül szeretnének addig színre lépni, amíg az adásvételi szerződést alá nem írja az FTC és Kevin McCabe, a klub jelenlegi tulajdonosa.

Orosz szerint azokkal a lehetőségekkel, amelyek most kilátásban vannak, a csapat következő szezonja biztosított. A vezérigazgató elmondta, hogy nem szeretnék mindenképp eladni a Labdarúgó Zrt. bizonyos részét, szerinte úgy az egészséges, ha a klub birtokolja a labdarúgócsapatot működtető céget, és egy erős szponzorháttér biztosítja a működést, ebben az irányban próbál a vezetés megoldásokat keresni.

A labdarúgócsapat keretét illetően Orosz Pál a máltai André Schembri és a cseh Marek Heinz távozását sajnálja a legjobban. "Schembri a 16 góljával jelentősen hozzájárult az Európa Liga-szereplés kiharcolásához. Heinzet is nagyon sajnálom, de ő családcentrikus ember, nagyon hiányoznak neki a gyerekei, ezért hazatért Csehországba, de úgy váltunk el, hogy azt mondta nekem, a mezét azért tegyem félre egy évre, hátha visszajön hozzánk."

A támadókat pótolni kell, sokáig a Vasasban futballozó Lázok János neve szerepelt a kívánságlista első helyén, ám megrekedtek a tárgyalások. "Lázok ügye már tartott olyan fázisban, amikor azt mondtuk, hogy közel megállapodás, most lazább lett ez a kötelék, egy kicsit távolabb van a Fraditól, de meglátjuk, hogyan alakul az átigazolása."

Valószínűleg a Ferencvárosban folytatja Felipe Félix, a 197 centi magas brazil csatár korábban Portugáliában játszott, és bár a gólokkal adós maradt, Orosz szerint Prukner László vezetőedző lát benne fantáziát. Rajta kívül pénteken még egy brazil csatár érkezik próbajátékra, de van egy meglepetés-igazolása is a Fradinak. Orosz elmondta, nem tartja kizártnak, hogy ez a játékos Lisztes Krisztián, akinek több szempontból is fontos lenne a szerződtetése, közben azonban a Vasas honlapja már bejelentette, hogy a korábbi Fradi-kedvenc biztosan visszatér az Üllői útra, Kulcsár Dávid pedig az ellenkező irányba igazol.

Orosz Pál az eddig szerződtetett játékosok közül a legnagyobb fogásnak Mark Ottent tartja, aki Hollandiában nevelkedett, szerinte jobbal és ballal is kiválóan képzett, és nagyon jól lát a pályán, de Jovanovic is komoly erősítésnek tűnik, a fiatal Vidovicot pedig még nem tartja kiforrott játékosnak, de a jövőben nagy reményeket fűznek hozzá is.

A csapatnál nagy hangsúlyt akarnak fektetni a saját nevelésű játékosokra, de Orosz szerint ez hosszabb folyamat. Tóth Bencéről Orosz így fogalmazott: "Amíg én itt vagyok, addig ő a keretben marad."

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Az Európa Liga első körében szereplő keret névsorát már le kellett adni, de a végleges csapat összeállításához még kell egy kis idő, és nem szeretnénk elkapkodni a dolgokat. A következő szezonra való keret erősebb lesz, mint az előző volt, olyan csapattal vágunk neki az évnek, amelynek reális esélye lesz ismét kiharcolni a nemzetközi kupaszereplést" - nyilatkozta a vezérigazgató.

Ami a focisták fizetését illeti, Orosz Pál elmondta, hogy a korábbi évekhez képest sokkal kisebb a különbség a bérek között. "Természetesen a játékosok tudják, hogy mennyit keres a másik, és ha túl nagy az aránytalanság, az nem szül jó vért. Másfajta premizálást dolgoztunk ki, amelynek lényege, hogy magasabb jutalom jár, ha az első háromban végez a csapat, és másfajta prémium, ha mondjuk a negyediktől a hatodik, vagy a hetediktől a tizedik helyig zár, a tizedik hely alatt pedig nem jár plusz pénz. Azt elmondhatom, hogy nagyon magas célprémiumot kapnak a játékosok, ha megnyerik a bajnokságot, jutalmazásban nagy a különbség az első és a második hely között."

A Ferencváros június 30-án játssza első meccsét az Európa Ligában, amelynek sorsolását hétfőn Nyonban tartják.