Vágólapra másolva!
Kenesei Zoltánt, illetve két társát letartóztatták - írja a Magyar Hírlap internetes oldala, amely szerint bundázással gyanúsítják a korábbi élvonalbeli focistát, a volt válogatott Kenesei Krisztián bátyját.

Bundaügy: három magyar focistát és négy játékvezetőt tartóztattak le - folyamatosan bővülő cikkünk a részletekről

A korábban Albániában és Cipruson profiskodó Kenesei Zoltán letartóztatását a Központi Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője hivatalosan nem erősítette meg. "Egyelőre nem tudom ezt a hírt megerősíteni, pillanatnyilag nem áll módomban több információt mondani" - mondta a lap szerdai megkeresésére Fazekas Géza.

A Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán rendkívüli sajtótájékoztatót tart, ahol nyilvánosan is bejelentik a letartóztatást. Korábban a Haladásban szereplő Kenesei Krisztián nevét is összefüggésbe hozták bundázási üggyel. Megkerestük Kenesei Krisztánt, ő azonban nem kívánt nyilatkozni.