Vágólapra másolva!
Egyiküket Budapest egyik legjobb bírójának tartották, és társainál is inkább csak a stílussal voltak problémák - mondták az [origo] által megkérdezett ismerősök, kollégák és családtagok a bundázással gyanúsított négy játékvezetőről. A beszámolók alapján a bírókon nem látszott, hogy felvetné őket a pénz, és a viselkedésük sem változott meg a februárban kirobbant antalyai botrány óta.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) keddi akciója során előzetes letartóztatásba került négy aktív játékvezető - a kiszivárgott információk szerint Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János, valamint Mocsári Tamás -, akiket az exfocista Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás, illetve az aktív labdarúgó Horváth Gábor mellett azzal gyanúsítanak, hogy futballmérkőzéseket manipuláltak, a hatóságok szerint egy távol-keleti kapcsolatokkal rendelkező magyarországi banda tagjaiként.

Idén februárban került a figyelem középpontjába a Lengyel, Selmeczi, Csák játékvezetői hármas, akik a törökországi Antalyában rendezett Lettország-Bolívia (2-1) és Észtország-Bulgária (2-2) találkozón hét büntetőt adtak meg, vagyis a két felkészülési mérkőzés összes gólja tizenegyesből született, miközben FIFA-engedély hiányában a magyar bírók nem is vezethettek volna válogatott meccseket. Az eset után a bolgár és az észt szövetség az UEFA-hoz fordult a botrányosnak ítélt játékvezetői tevékenység miatt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség azt közölte akkor, hogy értetlenül állnak a hír hallatán, mivel hozzájuk semmilyen kérés nem érkezett, amelyben magyar játékvezetőket hívtak volna Törökországba.Később kiderült, hogy a meccsek játékvezetését egy szingapúri menedzseriroda szervezte. A történtek után távozott a Budapesti Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke, Bajkai János, aki ugyanakkor közölte, hogy nincs semmi köze az ügyhöz. A játékvezetőket - akik itthon képesítésük alapján csak az NB III-ban és a Budapest-bajnokságban vezethettek mérkőzéseket - pedig az MLSZ felfüggesztette, majd márciusban a szankciót megszüntette, mert a FIFA saját hatáskörébe vonta a fegyelmi eljárás lefolytatását.

Az MLSZ már tájékoztatta az UEFA-t és a FIFA-t

Selmeczi, Lengyel és Csák jogi védelmét Dányi Szilárd ügyvéd látja el. "Nem tudjuk, hol áll a nemzetközi szövetségnél az ügy. A FIFA személyesen kívánta meghallgatni az ügyfeleimet, de ők úgy döntöttek, élnek azzal a lehetőségükkel, hogy inkább írásban nyilatkoznak. Hiszek az ügyfeleim ártatlanságában, kategorikusan állíthatom, hogy semmilyen szinten nem befolyásolhatja a FIFA-eljárást az előzetes letartóztatásuk elrendelése" - mondta Dányi, aki szerint Magyarországon az előzetes letartóztatás eredményeként biztosan felfüggesztették volna a fegyelmi eljárást, de a FIFA-nál nem biztos, hogy megteszik. Ebben az esetben bizonytalan, hogy mikor lesz döntés, mert a nemzetközi szövetséget semmilyen határidő nem sürgeti.

"Az UEFA-t és a FIFA-t is tájékoztattuk az előzetes letartóztatásról" - mondta Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője, aki hozzátette, hogy a nyomozati szakaszban az MLSZ mint sportági szakszövetség nem tudja kommentálni a fejleményeket, illetve nem tehet további lépéseket, de ezután is minden segítséget megad a nyomozó hatóságoknak.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Horváth Gábort kísérik a Pesti Központi Bíróság folyosóján


A finn bundabotrányban felbukkant egy Zoli nevű férfi

A német Stern információi szerint Santia Raj személyében szingapúri szervezőjük volt a törökországi mérkőzéseknek, melyekre Szingapúrban ötmillió euró értékben fogadtak. Májusban egy újabb szingapúri férfi, Wilson Raj Perumalt keveredett vesztegetési ügybe, miután a finn hatóságok letartóztatták. Az ázsiai férfi mobiljában több magyar telefonszámot is találtak, az egyik egy Zoli nevű férfié, akitől Perumalnak több nem fogadott hívása volt február második felében, a másik magyar szám mellett a Leach név szerepelt, de egyiket sem sikerült felhívni.

Az NNI szerdai bejelentése azonban nem a két antalyai találkozóra vonatkozott, hanem két dél-amerikai, három finn és egy magyar meccs állítólagos elcsalásáról begyűjtött bizonyítékokról szólt, ezek alapján a gyanúsítottaknak a hatból négy mérkőzésen sikerült elérniük a kívánt eredményt. Az egyik egy tavaly decemberi U20-as mérkőzés volt Argentína és Bolívia között, ahol a 103. percig vezette a meccset Lengyel, majd befújt egy büntetőt az argentinoknak. A gyanú szerint a banda arra fogadott, hogy az utolsó öt percben születik meg a győztes gól. Itt került a képbe Mocsári Tamás, aki Törökországban nem volt ott, de Dél-Amerikában partjelzőként lengetett Selmeczi mellett.

A focisták nem kedvelték a segítőkész gázszerelőt

Mocsári Tamás rendszeres résztvevője volt a magyar strandfoci-bajnokságnak. "Semmilyen negatívumot nem tudnék mondani Mocsári Tamásról, rendes, közvetlen embernek ismertük meg" - mondta az [origo]-nak az MLSZ strandlabdarúgó-szakágának vezetője, Izsvák Zsolt. "A strandfoci-játékvezetők közé futsalbírói múltja révén került be. Lengyel Kolosék antalyai ügye után beszélgettünk az esetről, de semmi jele nem volt, hogy idegesebbé vált volna. Mindig segítőkész volt, korábban előfordult, hogy jótékonysági mérkőzést játszott a magyar strandfoci-válogatott a magyar mentőszolgálat megsegítésére, Mocsári önként jelentkezett játékvezetőnek."

Forrás: MTI/Kovács Attila

Mocsári Tamás futsal- és strandfoci-mérkőzéseket is vezetett

Bajzik József, a Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) első osztályában szereplő Hegyvidék SE labdarúgócsapatának edzője jól ismerte a bundaügyben érintett játékvezetői négyest. "Selmeczi Krisztián tehetséges, kiváló játékvezető, Budapesten az egyik legjobbnak számít. A BLSZ-en belül az elitbe tartozott" - állította. "Szakmai tudása alapján lehetett volna élvonalbeli bíró is. Korrekt, normális embernek ismertem meg, a BLSZ bíróknak tartott edzőtáborában többször találkoztam vele, nem lehetett róla megmondani, hogy felvetné a pénz."

A Hegyvidék mestere Mocsáriról is jó véleménnyel volt, de állítólag a labdarúgók már kevésbé kedvelték. "Ugyanolyan jó játékvezető, mint Selmeczi, de más a habitusa, mulatósabb figura, nem vette annyira komolyan a bíráskodást. A focisták körében nem örvendett nagy népszerűségnek, viszont tisztességesen dolgozott gázszerelőként. Az antalyai balhéban nem merült fel a neve, mi pedig nem tapasztaltunk változást a viselkedésében. Az utolsó nagypályás meccsét nekünk fújta a Fővárosi Vízművek ellen."

Bajzik edző szerint Csák János "megosztóbb személyiség volt, fiatal kora ellenére gyorsan pozícióba került a BLSZ-ben, a játékvezetői bizottságnál Török Károly elnök titkára lett", és az edző tudomása szerint sokan nem szerették a stílusát, úgy érezték, elszaladt vele a ló. Bajzik azt mondta, Lengyel Kolost kevésbé ismeri, csapatának csak pár mérkőzést vezetett, mivel új embernek számított a BLSZ-ben.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Selmeczi Krisztián szakmai tudása alapján élvonalbeli bíró is lehetett volna


Selmeczi Krisztián apja, Selmeczi József hisz a fia ártatlanságában. "Szakmailag és emberileg is kifogástalan volt, Budapesten a labdarúgó-társadalom nyolcvankilenc százaléka alátámaszthatja ezt, a maradékról pedig annyit, hogy rosszakarói mindenhol, mindenkinek vannak" - mondta Selmeczi József, aki a BLSZ-ben a játékvezető-küldéssel foglalkozott, de májusban leváltották.

A BLSZ-nek nem tett jót a botrány

Az Antalyában tevékenykedő hármas felfüggesztését az MLSZ ugyan megszüntette, de a BLSZ továbbra sem engedte a bírókat dolgozni. Selmeczi Krisztián ennek ellenére mérkőzéseket vezetett a Felcsúton rendezett Nike-kupa utánpótlástornán. Lovász Tamás István, a BLSZ igazgatója szerint tizenegy játékvezetőre vonatkozó kérés érkezett hozzájuk a szervezőktől, a listán nem szerepelt Selmeczi Krisztián neve. "A fiam ifjabb Mezey György személyes meghívására fújt a tornán, mivel már tizenöt éve tevékenykedik ezen a viadalon" - magyarázta Selmeczi József. A torna rendezésében segédkező ifjabb Mezey György a Bors című lapnak ezt úgy magyarázta: "Azt hívok bíráskodni, akit csak akarok."

Mind a négy bíró a Budapesti Labdarúgó Szövetség égisze alatt tevékenykedett. "Megdöbbentett az előzetes letartóztatás híre. Súlyos dolgokkal gyanúsítják a bíróinkat, elkeserítő, ám a gyanú ilyen komoly nyomozás után bizonyára megalapozott. Álláspontom szerint legyen bíró vagy focista, akár amatőr, akár profi, aki vétkes, az kapja meg a büntetését, aki pedig ártatlan, azokra ne süssenek bélyeget, mert Budapesten több ezren fociznak, és nem érdemlik meg, hogy csalóként tekintsenek rájuk" - mondta a BLSZ-igazgató, aki hozzátette, hogy a törökországi eset után közös megegyezéssel elváltak útjaik a szövetségben dolgozó Csákkal.

Arra a kérdésre, hogy milyen kapcsolatban álltak egymással az őrizetben lévő játékvezetők, és látszott-e rajtuk, hogy esetleg tehetősebbek az átlagnál, Lovász így válaszolt: "Baráti kapcsolatok minden közösségben vannak, ebbe mindenki értsen bele, amit akar. Akinek pedig nincs személyes kapcsolata az érintettekkel, az nem tudhatta, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik."