Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázst kifütyülte a szurkolók egy része a Magyarország-Izland (4-0) felkészülési labdarúgó-mérkőzésen, amire az Anzsi Mahacskala szélsője egy gyönyörű góllal válaszolt. A találkozó előtt elbúcsúztatták a válogatottól Lipcsei Pétert.

A találkozó előtt egy órával több busz is érkezett, amely gyerekeket hozott a Puskás Ferenc-stadionba, a fiatalok nagy lelkesedéssel álltak sorba, lengették a zászlókat, fújták a kürtöket, láthatóan hatalmas élmény volt nekik, hogy egy válogatott meccset nézhetnek meg.

Az egy hete a Vasas centenáriuma alkalmával megrendezett, Roma elleni találkozóhoz képest jóval több néző látogatott ki, elmondható tehát, hogy a magyar válogatott több embert mozgatott meg, mint a Francesco Totti nevével fémjelzett, világhírű olasz csapat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség új kezdeményezést indított el, eszerint elbúcsúztatnak egy-egy korábbi válogatott játékost a mérkőzések előtt. Ezúttal Lipcsei Pétert köszöntötte Berzi Sándor MLSZ-alelnök, aki egy trófeát adott át a ferencvárosi kedvencnek, majd Hajnal Tamás egy 58-as számú magyar válogatott mezzel ajándékozta meg a korábbi középpályást.

"Furcsa érzés volt, mert 2005-ben szerepeltem utoljára a válogatottban, de az MLSZ akkori vezetése nem gondolt rám. Persze jobb később, mint soha, örülök, hogy Egervári Sándor csapata előtt búcsúztattak el, és örülök, hogy ilyen sok szurkoló kijött a stadionba. Egyébként remekül játszanak a sárcok, a meccs előtt azt mondtam, hogy 2-0-ra nyerünk, de remélem, hogy rúgunk még egy-két gólt" - mondta a félidőben, 2-0-s állásnál az [origo]-nak Lipcsei Péter, aki 1991-ben szerepelt először a válogatottban.

Lipcsei óhaját teljesítette a válogatott, amely újabb két gólt szerezve 4-0-a győzte le Izlandot. A harmadik gólt Dzsudzsák Balázs lőtte, aki az Anzsi Mahacskala ausztriai edzőtáborbáan az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy bízott benne, hogy minden csoda három napig tart, és a magyar szurkolók gyűlölete lassan elszállt, amiért az orosz csapatot választotta. A Puskás-stadionban azonban az első labdaérintésénél a közönség egy része kifütyülte őt, majd az első kettő, rossz megoldása után az egyik szektorban többen gúnyosan felnevettek.

Dzsudzsák Izlandnak lőtt gólja:

A második félidőre Dzsudzsák játéka feljavult, többször is remek labdákat adott, a harmadik gólnál pedig, amellyel a finneknek lőtt találatát másolta, szinte felrobbantotta a stadiont. A szurkolók gólöröme elnyomta a Dzsudzsák-ellenes tábor hangját, végleg elhallgattatni azonban nem sikerült, ugyanis amikor lecserélték a Mahacskala szélsőjét, az elismerő taps mellett ismét jött a szórványos füttykoncert.