Vágólapra másolva!
Többek között Détári Lajos, Kiprich József, Nagy Antal és Esterházy Márton is pályára lép szombaton, a Telkiben megrendezendő FociFesztiválon az 1986-os mexikói világbajnokságon szerepelt magyar csapatból. A gálameccsen az akkori szovjet válogatott lesz az ellenfél, amelytől a magyar csapat 6-0-ra kapott ki a vébén.

Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója, a FociFesztivál főszervezője elmondta, hogy a Mexikóban szerepelt 22-es keretből 20-an vállalták el a fellépést, más elfoglaltsága miatt mindössze Andrusch József és Burcsa Győző fog hiányozni, Péter Zoltán játéka pedig még kérdéses. A távolmaradók helyére két egykori ferencvárosi sztárt, Nyilasi Tibort és Szokolai Lászlót hívták meg, akik ugyan nem voltak kint a 86-os vb-n, a selejtezőkön ők is szerepeltek.

"Még a mostani itthoni kánikulánál is sokkal melegebb volt akkor Irapuatóban, ahol 45 fokban, ráadásul délben játszottunk a szovjetek ellen" - emlékezett a 25 évvel ezelőtti eseményekre Détári Lajos, aki hozzátette, hogy az akkori magyar válogatott egy összetartó társaság volt, akik jól érezték magukat együtt, ezért is jönnek el az akkori csapatból sokan a gálamérkőzésre.

A szovjet csapat keretében 11 olyan labdarúgó kapott helyet, akik 1986-ban szerepeltek az akkori válogatottban. Itt lesz többek között az aranylabdás Igor Belanov és a világ legjobb kapusának is megválasztott Rinat Daszajev, továbbá a kor egyik sikercsapata, az 1986-ban KEK-et nyert Dinamo Kijev ászai, azaz Alekszandr Zavarov, Andrij Bal és Vologyimir Besszonov is.

A vendégek keretét két, korábban Magyarországon légióskodó játékos, Szergej Kuznyecov és Igor Nyicsenko egészíti ki 13 fősre

Az 1986-os meccs összefoglalója:

A magyar-szovjet nosztalgiatalálkozó szombaton 18 órakor kezdődik a telki edzőközpontban, előtte 16 órától az 1996-os magyar olimpiai csapat mérkőzik meg a korábbi labdarúgókból, valamint színészekből és újságírókból összeálló FociFesztivál-válogatottal. Dunai Antal, az olimpiai válogatott kapitánya szerint az előmérkőzésen olyan játékosok lépnek majd pályára, mint Hrutka János, Pető Zoltán, Molnár Zoltán, Lendvai Miklós, Szanyó Károly, Egressy Gábor és Madar Csaba.

Az első alkalommal megrendezendő fesztiválon minden, labdarúgáshoz kapcsolható szakág megjelenik, a gombfocitól kezdve a futsalon, a csocsón és a freestyle-on át egészen a strandfociig. A legügyesebbek 11-es rúgó és dekázóversenyben is kipróbálhatják magukat. Az eseményen valamennyi klubnak, szakágnak és akadémiának külön sátra lesz, ahol a rajongók találkozhatnak kedvenceikkel. A szervezők hagyományteremtő céllal hozták létre a FociFesztivált.

A rendezvényre 500 forint lesz a belépő, a szervezők körülbelül kétezer résztvevőre számítanak, a befolyó összeget pedig jótékony célra fordítják.