Vágólapra másolva!
A Pécsi Napilap információja szerint a másodosztályú Kozármisleny labdarúgócsapata többmilliós tartozás miatt felszámolási eljárást kezdeményezett Ferencváros Labdarúgó ZRt. ellen, amit december 31-ig felfüggesztett.

A fővárosi klub 2010 nyarán szerződtette a Kozármisleny SE kapusát, Mester Tamást, azonban az átigazoláskor megállapodott összeget - információnk szerint ötmillió forintot - még nem utalta. Emiatt a kozármislenyi klub felszámolási eljárást indított az FTC ellen.

"Augusztus végén, szeptember elején adtuk be a szükséges papírokat, és a közelmúltban született meg a jogerős döntés, a követelésünk alapján megindul a felszámolási eljárás a Fradi ellen" - mondta a Pécsi Napilapnak Feleki Attila klubelnök.

Feleki a Focinews.com-nak úgy nyilatkozott, péntek délelőtt megérkezett a tartozás első részlete. "Ezzel életbe lépett az a megállapodás amely szerint a Ferencváros több részletben fizetheti nekünk az elmaradt tartozását, így december 31-ig felfüggesztjük a felszámolást a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt ellen" - tette hozzá.