Vágólapra másolva!
Egervári Sándor, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a sérült Szabics Imre helyére az NB II-es MTK-ban szereplő Németh Krisztiánt hívta be a keretbe.

A magyar válogatott november 11-én az Albert Flórián-emlékmérkőzésen Liechtenstein ellen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később a lengyelországi Poznanban méri össze erejét a házigazdákkal. Az eredetileg megadott, 24 fős keretből Szabics Imre sérülése miatt nem tudja vállalni a játékot a két barátságos meccsen, Egervári Sándor szövetségi kapitány ezért úgy döntött, hogy az MTK-ban szereplő Németh Krisztiánt hívja meg helyette az együttesbe - írja az MLSZ.hu.

A szakember azt tervezte, hogy a hétvégén szűkíti keretét, de végül úgy döntött, hogy a válogatott 24 játékossal kezdi meg hétfőn a felkészülést a meccsekre.

"Sajnos újabb csatárunk dőlt ki a sorból, Rudolf Gergely után Szabics Imrére sem számíthatok az előttünk álló két találkozón" - fogalmazott a kapitány. "Sokat gondolkodtunk a pótlásáról, és végül úgy döntöttünk, hogy Németh Krisztiánt hívjuk be a telki edzőtáborba. Tudom, sokan felkapják erre a fejüket, hiszen Krisztiánnak sokáig nem volt csapata, hosszabb időt kihagyott, majd nemrégiben a másodosztályú MTK-ban kötött ki. Általában meglepetést kelt, ha valaki az NB II-ből lesz a keret tagja, nekünk azonban meggyőződésünk, hogy Krisztiánnak képességei alapján élvonalbeli együttesben a helye, ráadásul nem is hazai, hanem a magyarnál erősebb bajnokságban."

A szövetség weboldalán vezetett blogjában a kapitány hozzátette: "A jövő csapatát, a vb-selejtezőkön harcba induló válogatottat építjük, és hisszük, hogy ebben Németh Krisztiánnak is helye lehet. Képes arra a kreatív, mondhatjuk, magyaros támadó futballra, amelyre mi az utóbbi bő egy évben törekszünk, és amely az Eb-selejtezőkön is sikert hozott."

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (MVM Paks)
védők:
Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (DVSC-TEVA), Lipták Zoltán (Újpest FC), Kádár Tamás (Newcastle United), Juhász Roland (Anderlecht), Lázár Pál (Samsunspor), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Laczkó Zsolt (Sampdoria)
középpályások:
Elek Ákos (Videoton FC), Czvitkovics Péter (Kortrijk), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Stieber Zoltán (Mainz), Koman Vladimir (Sampdoria), Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Tőzsér Dániel (Racing Genk), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Sándor György (Videoton FC)
csatárok:
Feczesin Róbert (Brescia), Priskin Tamás (Ipswich Town), Németh Krisztián (MTK)