Vágólapra másolva!
A Győr II-Kozármisleny NB II-es bajnoki után újabb labdarúgót vettek őrizetbe szombaton a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozás eredményeként. A Kozármisleny közleményben jelezt, meglepődött, hogy Andruskó Attila neve is felmerült.

"A Győr II-Kozármisleny NB II-es mérkőzést követően elfogták és őrizetbe vették A. Attilát, a Kozármisleny játékosát" - mondta az MTI érdeklődésére Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője.

A szóvivő az NSO.hu-nak megerősítette, hogy a játékost a fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozás folyományaként vették őrizetbe. Hétfőn születik döntés arról, hogy a labdarúgó a továbbiakban is őrizetben marad vagy szabadlábon védekezhet, ha meggyanúsítják.

Az érintett klub az esetről az alábbi tájékoztatást tette közzé a honlapján: "Klubunk meglepődött az események láttán és hallatán, hogy Andruskó Attila neve is felmerült - még nem a Kozármisleny játékosaként - egy korábbi, 2009-es NB I-es bundaügy kapcsán. Andruskó Attila 2010 nyarán igazolt Kozármislenybe, és csapatunk nagyon fontos láncszeme pályán belül és pályán kívül egyaránt. Andruskó tapasztalata és rutinja nagy segítség a sok fiatal játékosnak, valamint fontos szerepet töltött be a nagyszerű öltözői hangulat kialakításában is."

A kozármislenyi egyesület hangsúlyozza, egyelőre csak a gyanú merült fel a játékossal szemben, és amíg nem bizonyított a vétkessége, addig kiáll mellette. Andruskó akkoriban a siófok futballistája volt.

A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése nyomán indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011 áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel 2011 májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet, és a további eljárás lefolytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

A főügyészség a rendőrséggel közösen 2011. június 28-án összehangolt, nagyszabású akciót hajtott végre. Egyidejűleg 12 helyszínen tartottak házkutatást, számos okiratot, adathordozót és mintegy 100 millió forint értékben készpénzt foglaltak le.

Az akció során hét embert - három volt és jelenlegi futballistát, illetve négy futballbírót - vettek őrizetbe, akiket még aznap gyanúsítottként hallgattak ki többrendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és vesztegetés bűntette miatt. A játékosok közül H. Gábor, K. Zoltán és L. Mátyás a gyanúsított, a játékvezetők esetében pedig L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás.

A gyanú szerint K. Zoltán - akit a magyar sajtó Kenesei Zoltánként azonosított - 2010-ben egy olyan nemzetközi bűnszervezetnek lett a tagja, egyben magyarországi vezetője, amelyet egy távol-keleti illetőségű személy irányított, és amelyben a vezető alatt közvetlenül elhelyezkedő szinten K. Zoltán mellett még négy szervező állt. Február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot, és mindhárom bírót örökre eltiltotta. A 2-2-re végződött meccs mind a négy gólja 11-esből született.

A bűnszervezet célja az volt, hogy szerte a világon a fogadóirodák által kínált labdarúgó-mérkőzésekből kiválasszanak olyan mérkőzéseket, amelyeknél reális esélyük volt arra, hogy azok eredményét a velük kapcsolatban álló - vesztegetésre, és ezáltal a mérkőzések manipulálására hajlandóságot mutató - játékvezetők és játékosok segítségével befolyásolják, majd a megbeszéltek szerint a manipulált mérkőzések eredményére különféle fogadóirodákban fogadásokat kössenek.

Augusztusban a főügyészség P. Csabát, a Videoton Puskás Akadémia U19-es csapatának játékosát is meggyanúsította azzal, hogy a Ferencvárosi Torna Club U19-es labdarúgócsapatának kapusát a Videoton Puskás Akadémia-FTC U19-es futballbajnoki mérkőzés manipulálására próbálta rábírni.

Októberben újabb gyanúsítottja volt bundaügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt háromrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A gyanú szerint Sz. György - aki szabadlábon védekezhet - a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr-Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt - a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően - H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr FC három labdarúgóját, és nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok - a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve - az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét. Mivel az elkövetői kör végül a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, a megkeresett játékosok a vesztegetési pénzt a mérkőzés után visszaadták.

Szintén októberben Törtei Tamást, a Pécs labdarúgóját a Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni. A futballista az MLSZ szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről. Az MLSZ Törteit december 31-ig eltiltotta.

A nyomozók összesítése szerint jelenleg hét megvett - három nemzetközi barátságos, két finn első ligás, egy magyar felnőtt bajnoki és egy magyar U19-es - mérkőzésről tudni.