Vágólapra másolva!
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni európai klubjaiban. Miért torpant meg Németh Krisztián, aki Egervári Sándor szerint a világ legjobbjai közé tartozott, és egy holland kiscsapatban újrakezdve a légióskodást befuthatja-e még azt a karriert, amit jósoltak neki?

Németh Krisztiánt jól ismeri Egervári Sándor, hiszen csapata a 2009-es U20-as világbajnokságon a csatár vezérletével lett bronzérmes, majd a nagyválogatottnál is bizalmat szavazott neki. Egervári szerint Németh néhány éve korosztályos válogatottként kortársai legjobbjai közé tartozott, és nemcsak Európában, hanem az egész világon.

Ehhez képest most a holland bajnokságban 11. helyezett Waalwijkban szerepel, igaz, néhány hónapja csapata sem volt, majd ősszel a nevelőklubjában, a jelenleg NB II-es MTK-ban futballozott néhány meccsen, jobbára pár száz néző előtt.

"Krisztián egy igazi talentum, akiből ki kell hozni a maximumot. Én a nehezebb időszakban is hittem abban, hogy a képességei alapján a magyar labdarúgás egyik meghatározó csatárává nőheti ki magát" - mondta a 23 éves támadóról Egervári Sándor, aki akkor is meghívta Némethet a válogatottba, amikor a csatár a magyar másodosztályban szerepelt.

"Közel voltam ahhoz, hogy Gerrardékkal együtt játsszak"

Az MTK-ban tinédzserként 37 meccsen 14 gólt szerzett, Magyarországon akkor igazi közönségkedvenc volt Németh és - a magyar fiatalok közül elsőként - már 18 évesen a Liverpoolhoz szerződött, ahol az első éve nagyon jól sikerült a tartalékcsapatban. A felnőttcsapatban azonban tétmeccsen nem futballozott.

"A sérülésekről most nem szeretnék beszélni, pedig azokkal együtt is közel voltam ahhoz, hogy Steven Gerrardékkal együtt játsszak, de erre csak barátságos meccsen volt lehetőségem. Sajnálom, jó lett volna legalább egy tétmeccsen pályára lépni" - mondta az [origo]-nak a csatár, aki kölcsönjátékosként a Blackpoolban egy másodosztályú bajnokin szerepelt, ám ezen a meccsen súlyos sérülést okoztak neki, gyakorlatilag pontot téve angliai karrierjének a végére.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Megjárták a Liverpoolt Simon Andrással (Németh balra)

2009-ben kölcsönadták az AEK Athénnak (12 meccs, 3 gól), majd a Görögországban egy újabb sztárklubhoz került: az Olimpiakosz szerződtette. Itt azonban - ahogyan ő fogalmaz - az edzőnek semmi oka nem volt rá, hogy betegye a csapatba. "Akik játszottak, rugdosták a gólokat, ezért nem kapálózhattam, hogy miért nem kapok esélyt. Sérülés sem volt, így összesen három-négy mérkőzésen tettek csak be 10-20 percekre" - emlékezett vissza a kispadozások időszakára Németh.

Próbálta a helyén kezelni, amikor az NB II-ből lett válogatott

Tavaly aztán megváltásként ajánlatot kapott a szintén görög Volosztól (amelyet azóta bundabotrány miatt kizártak az élvonalból), ahová az ígéretek szerint a kezdőcsapatba igazolták. "Máig megfejthetetlen az ott eltöltött időszak, úgy mentem oda, hogy szükség van rám, és biztos, hogy játszani fogok. Az első öt meccsen aztán egy percet sem kaptam" - mondja Németh, aki végül 13 meccsen egy gólt rúgott a Voloszban.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Az MTK-ban tűnt fel

Ezt követően az Olimpiakosszal szerződést bontott, majd novemberben átmenetileg visszatért az MTK-hoz. "Ez jó ötlet volt, jól is sikerült, három meccsen két gólt rúgtam" - mondta a csatár, akinek a másodosztályból is sikerült bekerülnie a válogatottba. "Több támadó is sérült volt, ezért igyekeztem a helyén kezelni ezt a meghívást. A kritikákkal nem foglalkoztam, csak arra koncentráltam, hogy a legjobbamat nyújtsam."

"Szép lassan visszatérhet a régi énem"

Január végén úgy tűnt, hogy a görög bajnokság egyik kiesőjelöltjéhez, a PAS Gianninához igazol - a játékos már tényként beszélt erről egy nyilatkozatában -, aztán a szerződés mégsem jött össze, aminek Németh utólag nagyon örül. "Végül a görögökkel nem tudtunk megállapodni kisebb dolgokon, most már azt mondom, hogy szerencsére. Jót tett nekem, hogy elszakadtam Görögországtól, és új impulzusok érnek. Amikor játszottam, szerettem Görögországban lenni, de amikor nem, az nehéz időszak volt."

A Waalwijk fél évre szerezte meg január végén Némethet, ám mint kiderült, az Olimpiakosznál eltöltött időszaknak még nincsen vége. "Kötöttünk egy szóbeli megállapodást, hogy vissza kell térnem, szóval nem tudom, mi lesz nyáron." Abban viszont biztos, hogy jó helyre igazolt. "Közel áll hozzám a holland bajnokság stílusa, jobban fekszik nekem, mint a görög. Jól érzem magam itt, és meccsről meccsre jobban megy a játék."

Zsákszám rúgta a gólokat a liverpooli tartalékcsapatban:


Az önbizalma még nem olyan, mint régen. "Van még azért építgetnivaló rajta, de szép lassan visszatérhet a régi énem, minél több meccsen játszom, annál jobb lesz. Ehhez kellenek majd még gólok is, de legalább érzem, hogy jó úton haladok. Most csak egyet teszek: csendben dolgozom" - mutat irányt saját magának Németh, aki eddig három meccset játszott Waalwijkban, kiharcolt két tizenegyest, legutóbb a Groningen ellen pedig kifejezetten jól játszott, sőt a hét gólját rúgta volna, ha a kapus óriási bravúrral nem hárítja távoli emelését. "Nagyon jó lett volna, ha bemegy a lövés, nekem lett volna a legnagyobb szükségem erre a gólra, de remélem, valamikor visszadobja majd a sors. Elég jól odaért a kapus, nem gondoltam, hogy eléri a labdát, amely aztán a kapufáról pattant vissza."

Mi volt számára a legnehezebb az utóbbi években? "A legrosszabb egy labdarúgónak, amikor nincs a pályán, és őrlődik, mert úgy érzi, tudna játszani, szükség lenne rá, de valamiért nem kapja meg a lehetőséget. Ez elég rossz érzés, ezen szeretnék változtatni, jó lenne, ha nem kerülnék ilyen helyzetbe."

A mellőzöttség megállította a fejlődését?

Egervári Sándor szerint még van hová fejlődnie Némethnek, akit még nem tart kész játékosnak. "Sajnos az elmúlt másfél év nem sikerült számára nagyon jól, az alulversenyeztetése megállította a fejlődésben. De a képességei alapján kijelenthetjük, ha folyamatos játéklehetőséget kap, akkor sokat segíthet a válogatottnak."

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Egervári Sándor szerint az utánpótláscsapatokban kiemelkedett a kortársai közül

A kapitány úgy véli, Németh számára még semmi sincs veszve, pályafutása elején jár, de megvan benne a potenciál, hogy egyszer még ő legyen az első számú magyar támadó, mert rendkívül gólérzékeny.

"Újra fel kell magamat építeni"

Németh egyetért azzal, hogy még fejlődhet. "Főleg most, egy ilyen időszak után úgy érzem, hogy újra fel kell magamat építeni. Remélem, Hollandiában sokat tudok majd tanulni, de a legfontosabb, hogy játsszak, és visszajöjjön az önbizalmam. És persze, hogy a csapat jól szerepeljen". A waalwijki részsikerek ellenére Németh nem bánta meg, hogy 18 évesen a Liverpoolt választotta, és nem egy holland középcsapatot. "Biztos én is sok mindent elrontottam és másképp csinálnék utólag, de most itt vagyok, és szeretném kihasználni, amit lehet."

Egy múlt vasárnapi, gólt érdemlő átemelés (4:10-nél látható):


A csatártól sokan nagyon sokat vártak az U20-as vb után, az újságokban és szurkolói fórumokon emiatt sokan kritizálják még a mai napig is. "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem zavar, de az utóbbi időszakról nem is tudtak mást írni. Az U20-as vb után azt várták tőlem és a játékosoktól, hogy jó helyekre kerülünk. A kritikák jogosak voltak, bár rosszul esett ezeket olvasni, éppen ezért megpróbálok változtatni. Ez a mostani nehéz időszak jól jött, tudtam tanulni belőle, hasznomra vált emberileg, és tudom, hogy mit kell tennem, hogy többé ilyen ne forduljon elő. Remélem, hogy most már a jó dolgok következnek."