Vágólapra másolva!
Roderick Duchatelet belga tulajdonos menesztett az Újpesttől három alkalmaztotat, mire Csehi István ügyvezető igazgató felmondott - írja a Nemzeti Sport hétfői száma. A klub hivatalos honlapja nem kívánta kommentálni a sajtóhírt.

A sportnapilap értesülése szerint a nemrég érkezett tulajdonos Szemrád Gábor gazdasági igazgató, Nemes Károly kommunikációs igazgató és Nemes Zsuzsanna titkárságvezető munkáját köszönte meg.

"Roderick Duchatelet elém tett három papírt, három munkatársam felmondása volt, ezeket kellett aláírnom" - kezdte Csehi István. "Jeleztem, hogy ezt nem kívánom megtenni, mert mindhárom kolléga munkájával elégedett vagyok, mindannyian tapasztalt szakemberek. Más választásom azonbban egyszerűen nem volt, hiszen mint a munkáltató képviselője, alá kellett írnom az iratokat, de azonnal felmondtam, mert érthetően nem kívántam ehhez a folyamathoz asszisztálni" - nyilatkozta a lemondott ügyvezető igazgató.

Egyes információk szerint a belga üzletember azért menesztette a három alkalmazottat, mert azok még az előző tulajdonos, Tolnai Sándor "emberei" voltak, Csehi azonban ezt tagadta: "Baráti kapcsolatot ápol Tolnai Sándor és Roderick Duchatelet. Utóbbi azzal indokolta döntését, hogy nem volt elégedett a munkatársaim munkájával."

A Nemzeti Sport szerint olyan hírek is napvilágot láttak a klub háza táján, hogy a belga tulajdonos pénze nem pontosan oda került, ahova ő szánta volna. "Ez egyszerűen hazugság. Ott voltam, amikor megjött az első utalás, azonnal kérdeztük őt, hogy milyen tartozásokat fizessünk ki. Akkor azt mondta, hogy Tolnai Sándor pontosan tudja, mit kell gyorsan kielégíteni, és rábízta ennek intézését" - tette hozzá Csehi István.

Közben aláírási joga csak a lemondott ügyvezető igazgatónak van, így ez nehezítheti az átigazolásokat is. "Nem tudom, mi lesz így azokkal a papírokkal, amelyeket hétfőn kellene aláírni azokkal a játékosokkal kapcsolatban, akiket a Vasasnak akarunk kölcsönadni. Arról ne is beszéljünk, hogy mi lesz akkor, ha igazolni akar a klub, egyik pillanatról a másikra nem lehet bejegyeztetni senkit a cégbíróságnál aláírási joggal."

Roderick Duchatelet ügyvezető igazgató a klub hivatalos hopnlapján nem kívánt reagálni a sajtóhírekre, és csak annyit közölt: "Szeretnénk megnyugatni szurkolóinkat, hogy minden nap egy lépessel közelebb kerülünk az eredeti célunkhoz, azaz ahhoz, hogy az Újpest FC újra a régi dicsőségében tündököljön".