Vágólapra másolva!
Marco Rossi vezetőedző szerint alázatos játékkal a Budapest Honvéd kiharcolhatja a továbbjutást az orosz Anzsi Mahacskala ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójában.

"A kapunktól 25-30 méterre fel kell tolni a védekezésünket, illetve ha nálunk van a labda, akkor azt őriznünk kell, és bátran kell játszani. Két lábbal a földön kell járnunk, és alázatos futballal sikerülhet meglepetést okoznunk" - adta meg a reménybeli siker receptjét a kispestiek olasz trénere a klub hétfői sajtótájékoztatóján.

Rossi arra a kérdése, hogy a Honvéd egygólos hátrányban mennyire fog támadó felfogásban fellépni a csütörtöki, hazai visszavágón, viccesen úgy felelt, hogy mind a tíz mezőnyjátékossal támadni fog, és 10-0-s eredményt vár. Aztán arról beszélt, hogy olyan kiváló játékosoknak, mint Samuel Eto'o, vagy éppen Jurij Zsirkov, nem szabad túl nagy szabad területet adni, mert az végzetes lehet, ezért a biztonságos játékra is nagyon ügyelni kell majd.

"Azt kaptuk, amit vártunk. Ennek megfelelően az első meccs után is az Anzsi az esélyesebb, de a pályán, úgy érzem, meccsről meccsre egyre szervezettebbek vagyunk" - mondta Debreceni András védő, aki hozzátette, szerinte több van ebben a társaságban, mint amit eddig mutatott.

George F. Hemingway klubtulajdonos úgy vélekedett, a csapat jól helytállt Moszkvában, és különösen értékes ez annak fényében, hogy Vécsei és Vernes személyében már két akadémista is pályára lépett a Honvédban. Megjegyezte, saját meglátása alapján az együttes 60 százalékos formában van, és szeptemberre érheti el a 100 százalékot. Ezt azért tartotta fontosnak elmondani, mert nem szeretne a bajnoki szezon során azzal takarózni, hogy a nemzetközi kupaszereplés sokat kivett a játékosokból.

A jegyárakat illetően elmondta, ugyanannyiba kerülnek majd a belépők, mint az albán Flamurtari elleni első fordulóban, mert azt szeretné, ha közel telt ház lenne az Anzsi ellen a Bozsik-stadionban. A találkozó csütörtökön 18.30-kor kezdődik.