Vágólapra másolva!
A magyar futballt jól ismerik, a török válogatottal többen elégedetlenek, mégsem gondolnak arra, hogy kikaphatnak a Puskás-stadionban az [origo] szerkesztőségének környékén dolgozó török vendéglátósok. A többségük ott lesz a kedd esti meccsen, sőt van köztük olyan is, aki száz jegyet is vett a mindkét csapat számára létfontosságú vb-selejtezőre.

Bár Kemalnak van jegye a keddi vb-selejtezőre, abban a kivételes helyzetben van, hogy már hétfőn napközben találkozott a kedvenceivel, az Erzsébet körúti Dönermix étterem ugyanis kétsaroknyira van attól a belvárosi hoteltől, ahol a török válogatott megszállt. "Voltak itt beszélgetni a játékosok, mondtam is nekik, hogy én biztos vagyok a győzelemben, száz százalék, hogy nyerni fogunk" - jelentette ki magabiztosan két gírosz elkészítése között.

A negyvenes éveiben járó török férfi nem tudott neveket felsorolni a magyar válogatottból, de látta már játszani a csapatot, amelyről az a benyomása, hogy gyors játékosokból áll, a sajátjait viszont technikásabbnak érzi. A Galatasaraynak szurkoló Kemal szerint Arda Turan a legjobb török focista manapság, és a beszélgetés végére annyira fellelkesült, hogy kijelentette, képesnek érzi a török válogatottat arra, hogy a csoport favoritját, a hollandokat megelőzve jusson ki a vébére.

Kétszáz méterrel odébb, a körút másik oldalán, a Karaván étteremben Eyüp sokkal felkészültebb volt a magyar válogatottból, egyből sorolta Gera, Koman, Hajnal, Varga és Bogdán nevét, mint kiderült, rendszeresen nézi az itthon közvetített meccseket. A török csapatból Arda mellett a Liverpoolban légióskodó Nuri Sahint és a vb- és Eb-bronzérmes Emre Belözoglut nevezte meg kulcsembernek, majd büszkén újságolta, hogy megvan a jegye a kedd esti selejtezőre. "Ha nem nyerünk, akkor számunkra vége a vb-selejtezőknek. A románok elleni vereség nem volt bekalkulálva, úgyhogy muszáj győznünk" - adta ki a harci feladatot Eyüp a focistáknak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A török válogatottat vendégül látó szálloda előtt egy félholdas címerrel ellátott mellényben, szigorú tekintettel nézelődő férfit is szerettünk volna megkérdezni, mit vár a meccsről, de azt mondta, ő a biztonsági személyzet tagja, és nem nyilatkozhat.

Pár sarokkal arrébb jóval készségesebb volt az Ali Baba Kebab tulajdonosa. Ali tizenöt éve él Magyarországon, és mint mondta, nagyjából képben van a magyar focit illetően. Szerinte a törökök két góllal nyernek, de nem zárja ki a meglepetést sem. "A magyarok tudnak gólt lőni, a török válogatott viszont leszálló ágban van" - vázolta tömören, mi szólhat az Egervári-csapat mellett. Gólzáport semmiképp sem a vár az összecsapástól, de a 2-0-s török siker után a 2-2-t tartja a legvalószínűbb eredménynek.

A török csapat gyengélkedéséért a szövetségi kapitányt okolja, és attól fél, hogy az övéi nem lesznek elég kemények a magyarokkal szemben. "A német vagy az angol válogatott ellen sokkal jobban felszívják magukat, mert arrafelé nem nagyon szeretik a törököket, és meg akarjuk nekik mutatni" - mondta, miközben saját éttermének egyik pizzaszeletét majszolta.

Mintha csak összebeszélt volna Alival a Károly körúti Star Kebab munkatársa, Korlay, aki ugyancsak török győzelemre vagy döntetlenre számít. "A törökök és magyarok most körülbelül egyformán erősek. Valami nagyon nem stimmel a csapatunkkal, régen sokkal jobbak voltunk. Persze a régiek közül sokan már nincsenek ott válogatottban."

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Korlaynak a magyar válogatott a második kedvenc csapata

Szerinte a törökök azért fognak most mégis jobban játszani a szokásosnál, mert a kapitány Abdullah Avci állása egy hajszálon függ, a játékosok viszont szeretik az edzőt, és meg akarják menteni a kirúgástól. Korlay ezzel szemben örülne neki, ha menesztenék Avcit, mert túlságosan halvérű edzőnek tartja. "Olyan, mint Guus Hiddink is volt korábban, egy szó nélkül végigüli a meccset a kispadon. Ez nem jó, kell egy kicsit kiabálni, lelkesedni, izzítani a játékosokat" - mondta a huszonéves vendéglátós, aki a vezetők helyében Fatih Terimet vagy Senol Günest hozná vissza a válogatott élére.

Korlay még csak három éve él nálunk, de ezalatt sokat megtudott a magyar futballról, többször volt meccsen, és azzal is tisztában volt, hogy Dzsudzsák Balázs eltiltás miatt nem játszhat kedden este. A barátaival együtt ő is kimegy szurkolni a Puskás-stadionba, mint ahogy tavaly is a helyszínen nézte meg a hollandok elleni meccsünket. "A törökök után a magyaroknak szurkolok, kedvesek a magyar emberek, szeretek itt élni nálatok" - mondta.

A Szent István körúti Szeráj tulajdonosával váratlanul a magyar válogatott telki edzőtáborában futottunk össze. "Beszéltem néhány játékossal, nagyon lelombozta őket a Románia elleni vereség. Ugyanakkor most nagyon meg akarják mutatni, mert sokan emlékeznek a Trabzonspor Videoton elleni Európa Liga-selejtezőjére. Lenézte a csapat a magyarokat, mert a Trabzon egy-egy sztárja annyit ér, mint a teljes Videoton. Nem állhatsz valakivel szembe úgy, hogy nem veszed komolyan."

Fotó: Mudra László [origo]
A törökök is nagyon készülnek a meccsre

A huszonkét éve Magyarországon élő üzletember száz jegyet vett a találkozóra, és azt állította, lesz egy hatalmas török zászló, "nagyobb, mint a magyaroké". Az éttermes szerint Romániából, Bulgáriából és Németországból is érkeznek török drukkerek, összesen négy repülővel.