Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a rendelkezésre álló forrásokból évente száz pályát kíván építeni.

"Az MLSZ tízéves stratégiájának legfontosabb célja a pályaépítés, az infrastruktúra javítása. Jó pályák nélkül nem lehet jó futballt csinálni" - hangsúlyozta Csányi Sándor elnök Algyőn, ahol hétfőn felavatták a Csongrád megyei település új műfüves pályáját.

A sportvezető hozzátette, az elmúlt húsz évben a pályák száma drasztikusan csökkent, csak Budapesten ezer pálya tűnt el és hasonló a helyzet vidéken is.

Csányi Sándor közölte, sikerült megfordítani ezt a folyamatot, az elmúlt esztendő már a pályák számának emelkedését hozta. Az idén összesen 87 pálya épül, ezek közül az algyői a negyvenharmadik.

"A pályaépítés, az amatőr futball támogatása már látható a csapatok és az igazolt játékosok számának növekedésében is. Ezzel teljesül a szövetség másik fontos célja is, hogy minél többen futballozzanak" - mondta az elnök.

Herczeg József, Algyő polgármestere elmondta, a nagyméretű, villanyvilágítással ellátott műfüves labdarúgópálya 140 millió forintból épült. A költségekből 98 millió forintot az MLSZ biztosított, a fannmaradó részt a település önkormányzata állta.