Vágólapra másolva!
Húszéves szabadságvesztés lehet a törvényi maximum Magyarországon azzal szemben, akit jogerősen elítélnek a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben - Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője szerint azonban ennyit szinte bizonyosan nem fognak kapni az elkövetők.

A sportvezető kedden elmondta: vannak olyan országok, amelyek jogrendszerében önálló tényállásként szerepel a fogadási csalás vagy a sportcsalás, Magyarországon azonban nem, de ennek meglétét az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) nem is tartja kötelezőnek, viszont megfontolásra javasolja a tagországoknak. Hozzátette, Magyarországon a vesztegetés és a csalás tényállás fogalma alá eshet a mérkőzések eredményének manipulálása, előbbit az elkövető személyétől, utóbbit az okozott kártól függően büntetik, a törvényi plafon pedig tízéves szabadságvesztés lehet, ugyanakkor ha bűnszervezet tagjaként követik el, akkor a büntetési tétel felső határa kétszeresére emelkedik.

Borbély Zoltán arról is beszélt, hogy Gianni Infantino, az UEFA főtitkára egy római konferencián bejelentette: a büntető mellett fegyelmi eljárást is le kell folytatni az érintettekkel szemben és éles vonalat kell húzni a kettő között. Az olasz sportvezető ezt annak kapcsán mondta, hogy Svájcban egy bíróság felmentette a bundázókat. Borbély kiemelte, ugyanezen az eseményen elhangzott, a televíziós közvetítések visszatartó erőt jelentenek a meccsek befolyásolásában, illetve az UEFA és a FIFA továbbra is zérótoleranciát hirdet az elkövetőkkel szemben.

Ezzel kapcsolatban Borbély megjegyezte, az MLSZ versenyszabályzatában szerepel egy olyan kitétel, hogy "nem vehet részt az MLSZ versenyrendszerében az, akit labdarúgással összefüggő, szándékos, közvádas bűncselekmény alapos gyanúja terhel". "Ha jogerős, bűnösséget megállapító ítélet születik az ügyben, akkor az alapja lehet a fegyelmi eljárás lefolytatásának" - mondta Borbély.

Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 labdarúgó-mérkőzés eredményének manipulálása és az ezzel kapcsolatos fogadási csalás ügyében abban a nemzetközi bundabotrányban, amelyben egy nemzetközi bűnszervezet a gyanú szerint az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 futballmérkőzést bundázott meg - derült ki az öt ország nemzetközi nyomozócsoportjának közös tevékenységét ismertető hétfői sajtótájékoztatón.