Vágólapra másolva!
Huszonegy olyan futballista van a magyar labdarúgó-válogatottban mostanáig szerepelt 948 játékos között, aki más ország színeiben is pályára lépett hivatalos mérkőzésen, közülük tizenhárman a magyar mellett a román csapat mezét viselték.

A két együttes pénteki budapesti vb-selejtezője előtt a magyar szövetség a honlapján tett közzé összeállítást a mindkét válogatottban szerepet kapó focistákról.

Egyikük az aradi születésű Auer, magyarosított nevén Avar István volt. Kora egyik legjobb csatára azért játszott csak kétszer a román csapatban, mert 22 évesen átköltözött Magyarországra, ahol az Újpest csapatát erősítette. 21 magyar válogatott meccsén 24 gólt szerzett hat év alatt.

A magyar válogatott történetében mindössze három játékos van, aki húsz gólnál többet szerzett a nemzeti tizenegyben úgy, hogy kevesebb meccsen játszott, mint ahányszor a kapuba talált, ezt Avar mellett Kocsis Sándor és Deák Ferenc mondhatja el magáról.

A 1944-ben magyar bajnok Nagyváradi AC csillagai közül hatan is játszottak mindkét ország válogatottjában. Bodola Gyula, Sárvári-Spielmann Ferenc, Perényi-Pecsovszki József, Kovács I. Miklós, Tóth Mátyás és Mészáros Ferenc. Érdekesség, hogy 1945-ben a magyar és a román válogatott barátságos meccsén hét magyar nemzetiségű hallgatta a román csapat tagjaként, ahogyan az ellenfélnek játsszák a magyar himnuszt.

A tizenhármak közül Teleki Pál örökre beírta a nevét a magyar futball történetébe, ugyanis ő szerezte 1934-ben az olaszországi világbajnokságon a magyar labdarúgás első vb-gólját.

A magyar és román válogatottban is szerepelt labdarúgók
(a második oszlopban a magyar, a harmadikban a román válogatottban elért szereplés/gól mérleg)

Avar István21/24 (1929-1935)2/ 3 (1926-1927)
Barátky Gyula 9/ 0 (1930-1933) 20/13 (1933-1940)
Bodola Gyula13/ 4 (1940-1948) 48/30 (1931-1939)
Kovács I. Miklós 1/ 1 (1941) 37/ 6 (1929-1938)
Marosvári Béla 1/ 0 (1943) 2/ 0 (1939)
Mészáros Ferenc1/ 0 (1943) 3/ 0 (1946)
Perényi József 3/ 0 (1942-1943)

32/11 (1945-1958)

Sárvári Ferenc 7/ 3 (1940-1943)11/ 4 (1939-40, 1945-49)
Ströck II. Albert15/ 3 (1927-1932) 8/ 2 (1922-1926)
Szaniszló II Zoltán1/ 0 (1932) 5/ 0 (1935-1938)
Táncos Mihály5/ 1 (1930-1932) 10/ 1 (1923-1929)
Teleki Pál 8/ 2 (1933-1937) 1/ 0 (1927)
Tóth III. Mátyás16/ 6 (1939-43, 1947-1948)

2/ 1 (1946)