Vágólapra másolva!
A magyar válogatott készen áll a bravúrra a Románia elleni pénteki vb-selejtezőn, véli Egervári Sándor szövetségi kapitány. Az ellenfél kapitánya, Victor Piturca rossznak találja a pálya talaját, viszont abban bízik, hogy több minőségi játékosa van.

"Természetesen győzelmet várunk ezen a hatpontos mérkőzésen, különösen azért, mert olyan riválissal találkozunk, amely szintén esélyes az első vagy a második hely megszerzésére a csoportban" - mondta Egervári a meccs előtti utolsó sajtótájékoztatón, csütörtökön Telkiben.

A kapitány még a zárt kapuk mögött is kihasználná a hazai pálya előnyét. Úgy látja, a játékosok jól reagálnak a helyzetre, fizikálisan és mentálisan egyaránt erősek, ráadásul a keret mind a 24 tagja egészséges és bevethető. Egervári szerint a magyar csapat a támadóharmadban jobb, mint Románia.

Egervári kitért arra, hogy a kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid hétfői meccsén magyar zászlót égettek, majd utána a román szövetség bocsánatot kért. Egervári úgy látja, a gyors reakció arra utal, hogy a románoknak is fontos a sportszerű légkör. Hozzátette, a magyar együttes nem háborúra, hanem sportszerű küzdelemre készül. Egervári hangsúlyozta, hogy nem a két ország közötti gyűlöletkeltés a cél, bár néhány száz szurkoló ezt próbálta gerjeszteni.

Hajnal Tamás, a Stuttgart légiósa a klubjával az Európa Ligában az olasz Lazio ellen is zárt kapuk mögött játszott, úgy érzi, fel tudtak pörögni a meccsre. Az ottani tapasztalatait most a nemzeti csapatnál igyekszik hasznossá tenni.

A zárt kapus döntéssel a románok kapitánya, Victor Piturca sem ért egyet: "Sajnos nem túl jók a körülmények, a pálya talaja is rossz állapotban van, ennek ellenére minket csak a három pont érdekel, és remélem, jó játékkal be is gyűjtjük majd."

A hétfői incidensre vonatkozó kérdésre - a Rapid Bucuresti szurkolói magyar zászlót égettek a Kolozsvár elleni összecsapáson - azt felelte: "ezekkel a dolgokkal nem foglalkozunk, nincs köze a válogatotthoz".

Piturca abban bízik, hogy az ő csapatának több "minőségi" játékosa van, az viszont egyelőre kérdéses, hogy Adrian Mutu pályára léphet-e.

A D csoportban a magyar és a román csapat is négy mérkőzés után kilenc pontnál tart, a magyarok jobb gólkülönbségüknek köszönhetően állnak a második helyen. A mérkőzés pénteken 20.30-kor kezdődik.

Várható magyar kezdőcsapat: Király Gábor - Varga József, Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Pintér Ádám, Elek Ákos - Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám.