Vágólapra másolva!
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elégedett a Törökországban játszott 1-1-es döntetlennel.

Törökország - Magyarország 1-1

Sokat érhet még Böde szemfülessége

"Ismerve a körülményeket, azt, hogy egy katlanban, egy küzdelmes meccsen értük el ezt az eredményt, elégedettek lehetünk" - nyilatkozta a világbajnoki selejtező után az m1-nek Egervári.

A szakember hozzátette, hogy végig nagy nyomás volt a magyar csapaton. "Tartósan nem tudtuk megtartani a labdát, nagyon agresszívek voltak a törökök, és néha úgy éreztem, hogy a játékvezető is inkább a közönséget próbálta kiszolgálni az ítéleteivel" - mondta a szövetségi kapitány. Szerinte ezzel a döntetlennel a törökökkel folytatott versenyben előnybe került a magyar csapat, de az őszi négy vébéselejtezőből rendkívül fontos lesz a Romániában és Hollandiában rendezendő meccs.

A csereként egyenlítő gólt szerző Böde Dánielről Egervári így nyilatkozott: "Ha tudtam volna, hogy gólt lő, akkor a kezdőbe nevezem. Nagy akarattal ment fel, jól játszott, és ki is verekedte magának a gólt."

Abdullah Avci, a török válogatott szövetségi kapitány büszke a játékosaira. "Minden volt a pályán, amit látni akartam. Küzdöttünk, támadtunk, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, agresszívek voltunk, gólt is szereztünk. Sajnos, a rivális egy lecsorgó labdából egyenlített, ennek ellenére büszke vagyok a játékosaimra, mert jól és a megbeszéltek szerint futballoztak. Kevés esélyünk maradt a továbbjutásra, de bízunk benne, hogy ki tudjuk használni."

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke: "Persze lehetett volna jobb is, de elégedett vagyok az egy ponttal, figyelembe véve a körülményeket, hogy az ellenféllel vezetett. Ugyan csalódás lenne, ha a sorozat végén nem a második helyen zárnánk, de amikor bizalmat kaptam, már akkor mondtam, hogy a 2016-os Eb a cél, amire mindenképpen ki kell jutnia a válogatottnak. Akkor már nem lehet kifogás."