Vágólapra másolva!
Szórakozásként tekint a labdarúgásra, megköveteli a rendet, de összességében nem szereti az emberiséget George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának a tulajdonosa, aki bevallotta, nem volt körültekintő, amikor megvásárolta a klubot.

Pár napja kapott Fair Play-díjat George F. Hemingway, aki szerint azért díjazták, mert a Honvédnál 2007 óta folyamatosan fellépnek az ellen, ami nem helyes. Szerinte a szurkolók először azt érezték, hogy túl szigorú, de ma már rájöttek, hogy ez az európai norma. Az ő célja az, hogy a többséggel karöltve hatni tudjon a fair play szellemét nem követő kisebbségre. "Nem kell prédikálni, ha én megmutatom a helyes utat, akkor a legtöbb ember helyesen akar cselekedni, ez minden országban így van. Az emberek jól érzik magukat, ha jót tesznek" - vallott egy meglátásáról Hemingway a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Összességében nem szereti az emberiséget, kényes maga körül a harmóniára. Felvetődött a kérdés, hogy akkor miért vásárolt magyar labdarúgóklubot.

"Én nem iszom, legalábbis nem sokat, de lehetséges, hogy aznap berúgtam, amikor megvettem egy labdarúgócsapatot. Nem jártam el körültekintően, fogalmam sem volt, hogy milyen környezetbe csöppenek. De nem bántam meg, mert akiket a Honvédnál találtam nagyszerű emberek, akiket pedig magam köré gyűjtöttem, azok még nagyszerűbbek " - hangzott a meglepő válasz.

Azt mondta, meg akarta mutatni, hogy a labdarúgásban lévő emberek nem zsiványok, tolvajok, hanem szeretnek dolgozni, ha azonban valaki mégis az, azt a labdarúgó-társadalom kiűzi.

"Annyira kevés magyar focista van, hogy a kluboknak muszáj légióst vásárolni. Azért, hogy magyar játékosok legyenek, kell az utánpótlás-nevelés" - fogalmazott meg egy kritikát, de elárulta, hogy a Bozsik programmal pozitív irány indult el, a Magyar Futball Akadémia is ennek köszönhetően fejlődhetett.

Szórakozásként tekint a labdarúgásra, amikor Magyarországon van, és ideje engedi, minél több mérkőzést megnéz. Nem szeret beleszólni a napi munkába, de egy elvárása van. "Azt az egyet megkövetelem az edzőtől, hogy a mérkőzés előtti napon mondja meg az összeállítást."