Vágólapra másolva!
A tízszeres válogatott Czvitkovics Péter a labdarúgó NB I újoncánál, a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását.

A felcsúti klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a korábban az MTK-ban, a belga Kortrijkban és a Debrecenben futballozó középpályás kettő plusz egy évre írt alá.

A 30 éves focista két bajnoki címet nyert az MTK-val, majd kettőt a Debrecennel is, emellett háromszoros Magyar Kupa- és Szuperkupa-győztes.

"Bízom benne, hogy jó játékkal és ha lehet, gólokkal tudom segíteni új csapatomat" - mondta az együttes honlapjának Czvitkovics Péter. "Ideje elkezdeni a felzárkózást, a pontgyűjtést, remélem, ehhez én is hozzá tudok járulni. A Debrecennel végigcsináltam a felkészülést, szerepeltem az Európa Liga-selejtező mérkőzésen, szerintem jó erőállapotban vagyok. Ha számít rám Benczés Miklós vezetőedző, akár a Kaposvár elleni szombati bajnokin bemutatkozhatok új csapatomban."

A Puskás Akadémia négy forduló után egy döntetlennel és három vereséggel a 15. helyen áll a 16 csapatos OTP Bank Ligában.