Vágólapra másolva!
Szerdán reggel elkezdődik K. Zoltán és 16 további bundával vádolt korábbi focista büntetőügyének elsőfokú tárgyalása. A néhány ezer euróért hét bajnokit is megbundázó REAC-játékosok várhatóan megússzák felfüggesztett börtönnel, a több száz millió eurós csalásokat leszervező, és az idén tavasszal újra bundázó magyar maffiatagokra keményebb jövő vár.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában a 17 vádlott közül K. Zoltán az első-, L. Mátyás a másodrendű vádlott.

Akárcsak a vádirat szövegéből, a névsorból is kiderül, hogy szerdától a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a bundabotrány REAC-ot érintő vonulata kerül terítékre, miután K. Vince, S. Tamás, Ny. Krisztián, P. Tibor és T. Gábor is a vádlottak közt van.

Forrás: AFP

Ha nem jött be a bunda, kétszeresen bűnhődtek

A vádirat alapján pusztán a REAC-os bundázás miatt senki sem kerül rács mögé, miután az ügyészség mindannyiuk esetében csak próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kér, emellett pénzbüntetést és a labdarúgástól való eltiltást.

Az ügyben a jelenleg harmadosztályú REAC hét NB I.-es meccse érintett 2007 szeptembere és 2009 májusa között. A vádiratban az áll, a manipulációkat a futballtól akkor már visszavonult K. Zoltán és L. Mátyás szervezte meg a harmadrendű vádlott, a REAC-ban játszó S. Balázs közvetítésével.

A REAC focistáinak 2000-2500 eurót ajánlottak meccsenként. Ha nem a megfelelő eredmény született, a focisták kétszeresen bűnhődtek, miután a meccs előtt kapott összeget vissza kellett adniuk, a következő bundát pedig ingyen kellett bevállalniuk. Általában vereséget kellett szenvedni a csapatuknak, illetve olyan kérés is volt, hogy legalább két góllal veszítsenek, vagy hogy minél több gólt kapjanak.

A REAC-osok megúszhatják, a szervezők nem

K. Zoltán és L. Mátyás első-, és másodrendű vádlottként a REAC focistáinál jóval súlyosabb büntetésre számíthat, miután egy nemzetközi bűnszervezet tagjaként más ügyekben is érintettek. Jogerős bírósági ítélet esetén öt és húsz év közötti börtönbüntetést kaphatnak, mert a csalások halmazatban állnak a vesztegetésekkel.

Az egyik legdurvább bundameccs és a bundás rendőrségi akciók

K. Zoltán és L. Mátyás 2011. június 28-án összehangolt országos akció után került őrizetbe (a videón 3:21-től), és 22 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Ekkor fogtak el négy játékvezetőt is, akik közül az L. Kolos, Cs. János, S. Krisztián trió fújta el a botrányos Argentína-Bolívia U20-as meccset, mely 103 percig tartott, és az argentinok a legvégén egy erősen vitatható büntetővel nyertek (ez látható a videó első három percében).

K. Zoltánékat 2013 április elején kiengedték a börtönből, és házi őrizetbe helyezték, ám augusztus végén újra rács mögé kerültek. A gyanú szerint ugyanis a házi őrizet alatt is kapcsolatot tartottak fenn a mérkőzések manipulációjára szakosodott körrel, akik a két gyanúsított tudtával és beleegyezésével játékosokat vesztegettek meg. Az ehhez szükséges vesztegetési pénzt K. Zoltán és L. Mátyás biztosította.

A gyanú szerint hat idei NB I.-es találkozót érintettek az újabb manipulációk.

Százmilliókat termelő profi gépezet

Dr. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője még a 2011-es akció után elmondta, a megalapozott gyanú szerint K. Zoltán 2010 óta egy nemzetközi bűnszervezet tagja, egyben magyarországi vezetője, amelyet egy távol-keleti személy irányít.

A szervezet szerte a világon a fogadóirodák által kínált focimeccseket manipulál a velük kapcsolatban álló játékvezetők és játékosok segítségével. K. Zoltán feladata az volt, hogy megszervezze a játékosok és a bírók megvesztegetését, utaztatását, juttassa el hozzájuk a vesztegetési pénzt. A bűnszervezet vezetője a fogadóirodákban a beépített emberei segítségével a befolyásolt mérkőzésre több százezer eurós fogadásokat köt.

A játékosok vagy a bírók manipulálására 40 ezer és 85 ezer euró közeli összeget fordítanak. Egy-egy sikeresen manipulált mérkőzéssel összesen 400-600 millió euróval károsítják az érintett fogadóirodákat. Ha megfelelő eredmény születik, akkor a tiszta haszonból a szindikátus valamennyi tagja egyenlő arányban részesül.