Vágólapra másolva!
Szalai Ádám feldúltan ecsetelte a magyar foci hiányosságait az Andorra ellen készülő válogatott telki sajtótájékoztatóján. Olyan szövetségi kapitányt szeretne, aki reggeltől estig veri a játékosok fejét, és pusztán a szerencsének tudja be a mostani vb-selejtezőkön elért jobb eredményeket. A csatár Csányi Sándornak személyesen is kipakolt, a most elmondott dolgok évek óta feszítették.

Még sincs Szalai-Egervári háború?

"Megdöbbentő, hogy ilyenkor minden szakember egymás háta mögött mutogat egymásra" - utalt a hollandoktól pénteken elszenvedett 8-1-es vereségre a Schalke csatára. "Egyetlen olyan ember nem volt még, aki kiállt volna a kamera elé, és kijelentette volna, hogy mondjatok nekünk egy vagy két olyan játékost, aki topcsapatban hétről hétre teljesít."

A hollandok ellen betegsége miatt hiányzó támadó szerint akkor térhet magához a magyar futball, ha kellőképpen elszánt és szakmailag felkészült szakemberek irányítják, a játékosok pedig topkluboknál fociznak majd.

Hozzátette, az elmúlt húsz évben nem volt egy olyan kinevelt tehetség, aki európai topcsapatban játszik, de olyan edző sem, aki komoly eredményeket ért volna el külföldi élcsapatoknál. "Itt a válogatottnál a meglévő játékosok alkotják a keretet, évek óta ugyanabból a tömegből válogatunk".

A szövetségi kapitány posztjára is kitért. "A magyar válogatottnak olyan kapitányra van szüksége, aki kőkeményen, reggeltől estig veri a fejünket, és olyan szakmai tudással rendelkezik, mint amilyet én megéltem Mainzban. Ott egy közepes vagy talán még annál is gyengébb kerettel rendelkeztünk, de az edzőnk nagyon nagy tudással rendelkezett."

Nem ért egyet azokkal, akik a sikertelenséget a körülményekre vagy éppen a pénztelenségre fogják. "Annyira le vagyunk maradva a képzésben, hogy az valami elképesztő. Az elszántság és a fejlődni akarás hiányzik, aki tanulni akar, az nézze meg, hogyan működnek az európai topcsapatok. Ebből fog a magyar válogatott élni, nem most, 25-27 évesen fogunk megtanulni futballozni."

Szalai úgy fogalmazott, a mostani selejtezősorozatban elért jobb eredmények, mint például a törökországi 1-1, sokkal inkább a szerencsének volt köszönhető, semmint a fejlődésnek. "Három év alatt nem lehet csodát tenni."

A csatár azt mondta, a futballszerető embereket folyamatosan átverik itthon, mert az elvárásoknak nincs realitása. "Tíz vagy húsz éve hülyítjük a népet, elvárunk dolgokat, de nincs miből építkezni, nem nevelünk tehetségeket."

Szalai a véleményét Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével is megosztotta: "Szörnyű, hogy ezt 25 évesen nekem kell elmondanom, évek óta benne volt a fejemben, egy nyűglődés volt számomra, de ne hülyítsük tovább egymást!"

Szalai hozzátette: őszintesége miatt is valóban voltak súrlódások közte és az Amszterdamban lemondott Egervári Sándor szövetségi kapitány között, ugyanakkor a kedden az andorraiak elleni összecsapáson Csábi József rendelkezésére áll.