Vágólapra másolva!
Vajon hogyan élik meg a válogatott játékosai Szalai Ádám kifakadását? Egy budapesti játékos nem nyilatkozik, Juhász Roland összefogást sürget, Halmosi Péter egyszer maga is kiborítaná a bilit, Király Gábor pedig csak a saját munkájára figyel. 

Szalai Ádám hétfőn feldúltan ecsetelte a magyar foci hiányosságait az Andorra elleni meccs előtt, elmondta, hogy olyan szövetségi kapitányt szeretne, aki reggeltől estig veri a játékosok fejét, és nem pusztán a szerencsének tudja be a vb-selejtezőkön elért jobb eredményeket.

A válogatott egyik Budapesten játszó focistája semmilyen módon nem akart reagálni a Szalai-nyilatkozatra, és csak annyit közölt az Origóval: "Még név nélkül se fogok mondani semmit sem." Kemény szavak. Őszinték. Pedig biztos volna mit mondania. Mindegy, volt, aki megszólalt.

Akár fel is lehet áldozni egy-egy játékost

A 78-szoros válogatott Juhász Roland szerint Szalai Ádámnak sok mindenben igaza van. "Oké, beszélhetünk dolgokról, de most már fogjunk össze, tegyünk az előrelépésért. Szedjük össze a külföldön, komoly csapatoknál focizók tapasztalatait, adjunk a véleményükre, ültessük át a gyakorlatba. Olyan emberek kellenek, akik tenni akarnak, és ismerik a modern focit."

A Videotonban szereplő védő szerint nagyon fontos feladata van az A válogatottnak, mert az egész magyar focit képviseli. "Látni lehet, hogy mi volt egy hónappal ezelőtt, és mi van most: az akkori nagy várakozás teljesen átfordult két eredmény miatt. Óriási a válogatott játékosok felelőssége, hogy átérezzék ezt."

Juhász a csehek elleni meccsen csapatkapitány volt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Szabika (Huszti Szabolcs - a szerk.) levele idején egyetértettem vele, és most is örülök, ha valaki megszólal, de csak azt tudom ismételni, hogy tartalom is kell. Kellenek klassz edzők az utánpótlásba, az alapokkal kell foglalkozni, és nem azzal, hogyan lehet hasznot kivenni ma a magyar fociból. Akár egyetlen játékos köré is építhetünk csapatot, akár fel is lehet áldozni egy-egy játékost, ha van egy igazi tehetség, akiből klasszis lehet" - folytatta Juhász.

Juhász úgy véli, a fiataloknak meg kell becsülniük, hogy ilyen akadémiákon készülhetnek, tanáccsal is ellátta őket. "Nagyon könnyen megelégszenek a kis sikerekkel, de ezt nem lenne szabad: merjenek többek lenni, legyenek nagyratörőbb céljaink! Az, hogy valaki játszik pár meccset az NB I-ben, még nem jogosít fel semmire. Én nem érzékeltem törést a légiósok és az itthon focizók közt. A legfontosabb, hogy rendszeresen játékban legyünk, mert az is jobb, mint egy nagycsapatban nem focizni."

Örök tehetségek és tíz év türelem

"Sok mindenben igazat adok Szalának, nekem is régóta megvan a véleményem, hogy a magyar foci miért tart itt, de most nincs kedvem ehhez, mert lehet, akkor én is kiborítanám a bilit" - mondta az Origo érdeklődésére az Egervári Sándor keretében többször is megfordult Halmosi Péter, hozzátéve, hogy talán majd egy másik alkalommal "ő is kiteríti a lapjait".

A bilit egyelőre nem borította ki, de egy könnyed beszélgetésben azért benne volt a Haladás középpályása. "A minap épp azon gondolkodtam, sokatmondó, hogy én ugyanazon a focipályán, ugyanazon az edzőpályán játszom, ahol az édesapám edzett. Ezek alapján milyen fejlődést várok? Hollandiában már 15-20 éve ugyanolyan jó körülmények között futballoznak és az akadémiákat is ugyanennyi ideje támogatják, nálunk viszont ez csak pár éve kezdődött el" - mondta Halmosi, aki szerint igenis fontos, hogy 10-20 ezer ember drukkolhasson a stadionokban, megfelelő körülmények között.

Állítja, a fizikális és a mentális felkészítésnek olyannak kellene lennie, hogy egy 18 éves játékos már kiforrott futballista legyen. "Hollandiában ez a helyzet, míg nálunk még egy 20-21 éves játékosra is csak tehetségként tekintünk. Ha egy ilyen fiatal játékos 10-20 ezer ember előtt játszana, akkor talán 50 ezer néző előtt sem remegne meg a lába."

Problémának tartja, hogy utánpótlásszinten nincs meg a megfelelő orvosi háttér, ami sokat ront a játékoskiválasztás minőségén. "Hiába tehetséges valaki tízévesen, ha például nem jó az oxigénfelvétele, akkor fizikálisan soha nem lesz olyan, mint Cristiano Ronaldo. Itthon abból is jó játékos lehet, aki ügyes a labdával, pedig ez nem biztos, hogy a nemzetközi szinten elég. Ahhoz fizikálisan és mentálisan is fel kell készülni" - fogalmazott Halmosi, aki hisz abban, hogy mire a most két hónapos gyereke ifista lesz, addigra a körülmények reálisak lesznek.

"Amíg a feltételek hiányosak, addig nem is lesz magyar játékos európai topcsapatban" - mondta Szalaival összhangban.

Kiemelte még a türelem fontosságát is. "Nehéz úgy elérni bármit is, ha nem együtt csinálja az ország, ha bármit el szeretnénk érni, azt csak együtt lehet. Szükség van a türelemre, legalább 10 évre, ha nem többre."

Király nem olvas újságot

"Ádámnak volt egy véleménye, amit megosztott a nyilvánossággal, ugyanakkor én csak a saját munkámmal foglalkozom" - mondta a Szalai-nyilatkozatról Király Gábor. "Az az interjú a médiának szólt, de én nem olvasok újságot, csak annyit mondhatok, hogy egymás véleményét meg kell hallgatni, és tiszteletben kell tartani, ahogy eddig is tettük."

Király Gábor Andorra ellen Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

"Ha mi 2010-ben elindítottunk egy programot, annak még nem lehet meg az eredménye. A németek 2000-ben tették le egy új rendszer alapjait, de annak csak 2010 körül mutatkozott meg a hatása. Nem is a focipályán kezdődik minden, hanem a testnevelésórán, ahol meg kellene tanítani a nyolcéves gyerekeknek a sánta rókát, törpejárást, meg a fókát, tehát az alapvető egyensúlyi gyakorlatokat. Ehhez türelem kell" - folytatta az Andorra ellen 90. válogatottságát begyűjtő kapus.

Úgy véli, ha mi elkezdtünk egy rendszert 2010-től, akkor most meg kell nézni, meddig jutottunk az első három évben. "Megépült-e megfelelő számú és minőségű pálya? Vannak-e edzők, akik be is tudják mutatni a gyakorlatot a gyerekeknek? Egy biztos: kinevelni egy labdarúgót nem három év, a németek és a hollandok is tíz-tizenöt évben gondolkodtak."

Király hangsúlyozza, hogy ő mindig is a munkában hitt. "Ezért is vagyok sportoló, és nem sportvezető. Tovább kell dolgozni, keményen, fegyelmezetten, alázatosan, és ha így teszünk, meglesz az eredménye!"